Vergne nyerte a Sanya ePrix-t, ami sárga zászlóval ért véget

Jean-Eric Vergne megszerezte idei első győzelmét a Formula E-ben, amit egy vizsgálat is veszélyeztetett, de végül tisztázták a franciát a versenybírók. Oliver Rowland a második, Antonio Felix da Costa a harmadik helyen futott be.

Jean-Eric Vergne, DS TECHEETAH, DS E-Tense FE19

Jean-Eric Vergne, DS TECHEETAH, DS E-Tense FE19

Sam Bagnall / Motorsport Images

A Formula E-újonc Rowland kezdett a pole-ból a Nissan e.dams kocsijával, mellőle a bajnoki címvédő Vergne vágott neki a kínai fordulónak. Da Costa a harmadik, Abt a negyedik rajthelyet szerezte meg az időmérőn, míg a Superpole-ban hibázó és kocsit törő Buemi az ötödik, Sims a hatodik pozíciót foglalta el a rajtrácson – foglalta volna el, de Buemi nem tudott végül felállni a többiek közé, nem készült el a kocsija.

Rowland fogta az első helyet, mögötte JEV is eljött a második pozícióban, Da Costa, Abt és Sims követték őket. Rögtön az első körben teljes pályás sárgára volt szükség Nasr megrekedt gépe miatt, de gyorsan „lábra kelt” a Dragon-autó, önerőből kocogott el a helyszínről, vissza a garázsba, ahol véget ért a versenye. Mint kiderült, Buemi mégis el tudott indulni, a 18. pozícióban haladt az újraindítás után.

A második kieső Bird volt, a szervizúton parkolta le az Envision Virgin Racing kocsiját a hétvégét bajnoki éllovasként kezdő brit versenyző. Az első öt – Rowland, Vergne, da Costa, Abt, Sims – elszakadt a többiektől, a hatodik helyen köröző Lotterer már némi lemaradásban volt velük szemben.  Harmadik kiesőként Vandoorne is feladta a Sanya ePrix-t, megsérült a HWA Racelab technikája – vélhetően incidensbe keveredett Birddel, ezért zárták mindketten idő előtt a menetet.

Elég eseménytelenül telt a verseny első harmada, leszámítva, hogy Evans felöklelte hátulról az egyik NIO-t, de mindketten továbbmentek, valamint Lopez nézelődött az álló kocsiból a betonfal mellett – utóbbi miatt sárga zászlóra volt szükség. Wehrlein a támadó mód révén lépett egyet előre, letudva Masssát, átvéve a 12. helyet. Buemi sem tétlenkedett, a 11. helyen autózott, D’Ambrosio mögött, Wehrlein előtt. Mindeközben a HWA Racelab a második kocsit elvesztette, ugyanis technikai hiba miatt Paffett is kiszállt a versenyből.

Féltávnál változatlan sorrendben menetelt a mezőny első fele, vagyis Rowland, Vergne, da Costa, Abt, Sims, Lotterer, Frijns, di Grassi, Mortara, és D’Ambrosio haladtak egymás mögött. Ezt követően beindultak az indulatok: Vergne megelőzte Rowlandet, da Costa is próbálkozott a Nissan ellen, de nem jött össze, kicsit meg is sérült a BMW orrkúpja. Az egyik BMW-től is elköszöntünk: Sims odavágta a gép jobb oldalát a falnak, nem fértek el ketten egymás mellett, és keresztben állt meg a pályán a Gen2-es autó.

Az eset biztonsági autót igényelt, és az élmezőnyben mindenki felvette a támadó módot, kivéve Vergne-t: mögötte Rowland, da Costa, Abt, Lotterer, és Frijns is áthajtott a kijelölt mezőn. Újabb tényező került be a képletbe azzal, hogy nem tudták megoldani a mentést sárga zászló és SC segítségével, ezért megszakították a versenyt, mindenki felsorakozott a pitben.

Az újraindítás után 10 perc plusz 1 kör volt hátra, az élen mindenki betárazott támadó módból, de eleinte nem történt változás a sorrendben.  Di Grassi volt az első próbálkozó, sikeresen ment el Frijns mellett és szerezte meg a hatodik helyet.

Baljós hír érkezett JEV számára az élen, miután jelentették, a versenybíróság vizsgálja, lehet, hibázott a biztonsági autós procedúra alatt. Lotterer is megmozdult, vagyis letudta Abt-ot, átvette ezzel a negyedik helyet, pár perccel a leintés előtt.

Az utolsó körre Vergne, Rowland, da Costa, Lotterer, Abt ment el a mezőny eleje, ugyanis di Grassi és Frijns ütköztek, mindketten kiestek, a bukótérben feneklettek meg a kocsik, de a holland a mezőny után tudott eredni tetemes lemaradásban. A teljes pályás sárga megpecsételte a futamot, Vergne, Rowland, da Costa, Lotterer, Abt és Buemi futottak be az élen.

Végeredmény:

1. Jean-Eric Vergne  DS Techeetah 36 kör
2. Oliver Rowland  Nissan e.dams + 1.762s
3. Antonio Felix da Costa BMW i Andretti Motorsport + 3.268s
4. Andre Lotterer  DS Techeetah + 4.631s
5. Daniel Abt Audi Sport ABT Schaeffler + 5.972s
6. Sebastien Buemi Nissan e.dams + 9.405s
7. Jerome d’Ambrosio  Mahindra Racing + 17.340s
8. Pascal Wehrlein Mahindra Racing + 18.367s
9. Mitch Evans Panasonic Jaguar Racing + 20.646s
10. Edoardo Mortara Venturi Formula E Team + 22.208s
​​​​​​​11. Felipe Massa Venturi Formula E Team + 27.739s
12. Oliver Turvey  NIO Formula E Team + 31.453s
13. Tom Dillmann  NIO Formula E Team + 32.654s
14. Robin Frijns Envision Virgin Racing + 1m42.284s
15. Lucas di Grassi Audi Sport ABT Schaeffler + 1 kör

Kiesők:
 Nelson Piquet Jr.  Panasonic Jaguar Racing 21 kör
 Alexander Sims  BMW i Andretti Motorsport 20 kör
 Gary Paffett HWA Racelab 13 kör
 Jose Maria Lopez  GEOX Dragon 10 kör
 Stoffel Vandoorne  HWA Racelab 1 kör
 Sam Bird  Envision Virgin Racing 0 kör
 Felipe Nasr GEOX Dragon 0 kör

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lotterer nem reagált Bird bocsánatkérésére, szerinte nem volt őszinte a riválisa
Következő cikk Vergne rosszul aludt Hongkong óta, de végre elérkezett a győzelem napja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország