Formula E: Jön a "Batmobil" és a technológiai forradalom!

A Formula E első embere, Alejando Agag elmondta, még ebben a hónapban bemutatják azt az autót, amit majd a mostani után fognak használni az elektromos világbajnokságban.

Alejandro Agag, a Formula E első embere nemrégiben így beszélt a Formula E új generációs autójáról: "A hónap végén be fogjuk mutatni új, második generációs autónkat, amely majd az ötödik szezonban debütálhat a sorozatban. Ez tényleg olyan lesz számunkra, mint egy új korszak kezdete. Áttörést fogunk elérni az akkumulátorok technológiáját illetően, amivel nagyobb teljesítményünk lesz, ráadásul hosszabb távon, így ezzel először jutunk el oda, hogy nem kell autót cserélnie a versenyzőinknek futam közben.

A Batmobil-stílusú autó minden más formaautótól el fog térni a kinézetét illetően - futurisztikus lesz és megragadja a tekintetet. Nagyon izgatottak vagyunk az első teszteredményekkel kapcsolatban, ugyanis sokkal nagyobb teljesítményre képes az új autó, sokkal nagyobb sebességekkel. Ez lesz az eddigi legnagyobb áttörésünk. Meglátjuk, milyen hatása lesz ennek arra, hogy milyen kapcsolatban vannak az autóink a jelenleg használt pályáinkkal, elképzelhető, hogy néhányat idővel kinövünk majd: ezzel kapcsolatban pontosabb információkkal tudunk szolgálni, amint láttuk a pályán is az új autót. A sorozat alapja a városi versenyzés, várjuk meg, mi derül ki az adatokból.

Sok más területen is haladunk előre, ilyen például a partneri megállapodásunk az ABB-vel, amelynek köszönhetően a miénk az első FIA-szankcionált bajnokság, amely névadó támogatóval rendelkezik. Az ABB nagyon jó technikai alapokkal rendelkezik, számunkra pedig még fontosabb módon szerepet vállalt az energiaellátásban is, a gyártástól a szállításon át a felhasználásig. Mindezt ráadásul fenntartható módon csinálják. Folyamatosan dolgoznak a megújuló energiaforrásokon, akkumulátorokon, különböző energiával kapcsolatos területeken, illetve a robotikában és a mesterséges intelligenciával is...az ABB tehát el tudja hozni nekünk a e-technológiai forradalmat, amit a Formula E mindig is annyira szeretett volna promotálni. Azt látjuk, hogy folyamatosan egyre több és több világszintű gyártó és cég szeretne szerepet vállalni a bajnokságban, nem is beszélve a világ legnevesebb autómárkáiról. Ők mind beálltak amögé a nézet mögé, amit mi képviselünk.

Az ABB talán leglenyűgözőbb képessége az, hogy az általa gyártott akkumulátorok mennyire gyorsan töltődnek. Ez hihetetlen forradalmat hozhat el a későbbiekben, mert ha megállsz mondjuk 10 másodpercre, amely során az autód 20-30 kWh-t töltődik, ez az egész világot meg fogja változtatni. Az akkumulátorok hatékony felhasználásának egyik módja, hogy növeljük a kapacitását, a másik pedig ez: hogy gyorsabban visszatöltődjenek. A mi tiszta, zéróemissziós glicerin-technológiánkkal együtt ez megváltoztathat mindent.

Az ABB szerepvállalása megmutatja, mit is akarunk elérni a bajnoksággal. A szponzorok nem csak magát az eladandó terméket nézik egy-egy döntés meghozatala előtt, hanem az üzenetet is, amely mögötte van. Nálunk mindkettő megvan. A Formula E pozíciója egyértelmű a technológiát és a fenntarthatóságot illetően is. Nem tudjuk, más bajnokságok mit tudnak elérni, mi ezzel tökéletesen tisztában vagyunk.

Az ABB nem sokkal a marrakeshi verseny előtt lett névadó támogatónk, ezzel kapcsolatban pedig Christina Figueres is elmondta a véleményét, aki annak idején a 2015-ös párizsi klímaegyezmény megalkotásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ez is mutatja, mennyire jó az üzenet, amit közvetítünk. Ha már Christina, ő is csodálatos ember. Az, amit elért, hogy összefogást ért el 200 országnál, korábban elképzelhetetlen lett volna. A világ egyik legnagyobb diplomatájává teszi ezt.

Ő is látja, mi az, amit el szeretnénk érni, tudja, hogy ez egy jó platform arra, hogy vonzóbbá tegyük az elektromos járműveket az átlagvásárlók számára is. Ez egy láncreakciót indíthat el: mi vonzóbbá tesszük ezeket a járműveket, a vásárlók megveszik ezeket, ez pedig hosszabb távon segít a klímaváltozás, illetve a városon belüli szennyezések kezelésében is. Mindig megkérdezik tőlem, hogy egy olyan személy, mint Christiana jelenléte, nem ad-e túl nagy politikai jelentést a bajnokságnak. Én, mint expolitikus, higgyék el, igyekszem ettől a lehető legtávolabb maradni! Inkább morális szerepnek nevezném ezt, az értékek képviseletével, hogy megpróbáljuk promotálni az elektromos járműveket az átlagvásárlók számára is. A városok szennyezettsége óriási probléma, ezzel pedig valamilyen formában küzdenünk kell. Ha ez egy politikai kijelentés, hát boldogan vállalom.

Előfordult, hogy a helyi politika áldozatává váltunk, például akkor, amikor törölni kellett az idei montréali versenyt. De ez csak a városi versenyzés természetéből következik. Biztos vagyok benne, hogy ha az előző polgármester nem támogat minket ennyire, most a jelenlegi sem utálna minket ugyanennyire! Mindentől függetlenül meggyőződésem, hogy a verseny törlése egy politikai döntés volt, amely az előző polgármester ellen szólt - tudjuk, pontosan így működik a politika.

Továbbra is fontos nekünk, hogy a világ legkülönbözőbb területein építsünk ki kapcsolatokat. A marrakeshi ePrix-vel Afrikába is elvittük a bajnokságot, de még sok-sok hasonlóra van szükségünk, hogy megfelelően terjeszteni tudjuk az üzenetünket. Nyilvánvalóan Marokkóban kevesebb elektromos autó van, mint Norvégiában, de ez csak annyit jelent, hogy itt még nagyobb hatást tudunk elérni. Ráadásul az ország nagy erőfeszítéseket tesz ezen a területen, itt van például a világ egyik legnagyobb napenergia-állomása. Minden egyes országnak megvannak a maga sajátosságai, és minden egyes országnak nagyon szívesen mutatjuk meg, hogy mi mit tudunk ajánlani ennek javítására."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Formula E
Cikk típusa BRÉKING
Címke 2019, 2020, alejandro agag, formula e