Formula E: Óriási káosz után Jaguar-győzelem Berlinben!

A Jaguar versenyzője, Mitch Evans tudott diadalmaskodni a szombati Berlin ePrix-n, aki jobban tudott gazdálkodni az energiával, mint a riválisai. Dobogón végzett Sam Bird és Maximilian Günther is.

Mitch Evans, Jaguar Racing , Jaguar I-TYPE 6

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A hétvégén Berlinben versenyez a Formula E, ahol dupla fordulót tartanak – egy versenyt szombaton, egyet pedig vasárnap rendeznek. A szombat délelőtti időmérőn Buemi szerezte meg a pole-t Bird, Vandoorne és Ticktum előtt, a pontverseny éllovasa, Pascal Wehrlein pedig mindössze a 15. pozícióból rajtolhatott a 43 körös versenyen.

Ticktum rajtja zseniálisan sikerült, átvette a vezetést, őt Buemi, Bird, Vandoorne és Günther követte. A mezőny jelentős része szinte folyamatosan vette fel a támadómódot, így az állás is percről percre változott.

A középmezőnyben kemény harc zajlott, amit sokáig tiszta versenyzéssel abszolváltak a pilóták, majd egy összeérés után Sette Camara autója sérült meg, később pedig a mclarenes Rasttal is összeütközött, így elvesztették a reális esélyüket a pontszerzésre.

Még több hír:

A 12. körben a pályán lévő törmelék miatt bejött a biztonsági autó, a sorrend ekkor Dennis, Mortara, Buemi, Ticktum, Vandoorne, Evans volt, Wehrlein pedig már a 10. helyen állt. Buemi és Ticktum ekkor már felvette az összes szükséges támadómódját, míg a top 2-nek bőven volt még ilyen jellegű „adóssága”.

Az újraindításnál Vandoorne rögtön meg tudta előzni Ticktumot, a brit mellett pedig Evans és Bird is el tudott menni. A 19. körben Vergne és Lotterer ütközött össze egymással és estek vissza a mezőny végére, miközben Günther vette át a vezetést Buemi, Evans és Dennis előtt.

A káosz nem ért véget: Vandoorne és Ticktum ütközött, mindketten kiestek, emiatt ismét bejött a biztonsági autó. A belga és a brit az incidens után heves szóváltásban közölték egymással, hogy nem ugyanúgy látták a balesetet. Az incidens következtében Cassidy és Nato is visszaesett.

Még több hír:

A 22. körben jött az újraindítás, ekkor már úgy volt Günther, Buemi, Evans, Bird, Mortara, Dennis a top 6 sorrendje, hogy egyikőjüknek sem volt már támadómódja. Buemi egy kisebb megcsúszás után az ötödik helyre esett vissza, a vezetést pedig az Evans-Bird páros vette át.

Oda-vissza mentek az előzések a futam utolsó negyedéhez közeledve már Buemi, Bird, Evans, Günther, Da Costa volt a sorrend, Wehrlein pedig a 8. helyen állt.

A 31. körben már Bird állt az élen Buemi előtt, Dennis pedig egy előzési próbálkozás közben csúszott keresztbe, és kiesett, ahogy Da Costának is fel kellett adnia a versenyt – a top 5-ben haladó portugál kocsijának elejébe csúszott Dennis.

8 körrel a leintés előtt Buemi vette át a vezetést, de alig pár tized választotta el egymástól az élmezőny tagjait. 2 körrel később már az energiával jobban gazdálkodó Evans állt az első helyen Buemi és Bird előtt, majd a Jaguar pilótája el is tudott nyúlni az üldözőitől.

A futamot tehát Evans nyerte, Bird pedig az utolsó körben előzte meg Buemit a második helyért, a svájci pedig a harmadik helyet is bukta, miután pár méterrel a célvonal előtt Günther is megelőzte.

Cassidy az 5. helyre jött fel, Wehrlein pedig hiába rajtolt hátulról, így is bejött a 6. helyre. Rajtuk kívül Vergne, Lotterer, Mortara és Rowland szerzett még pontot.

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 New Zealand Mitch Evans United Kingdom Jaguar Racing 43 55'10.391       25
2 United Kingdom Sam Bird United Kingdom Jaguar Racing 43 55'12.241 1.850 1.850   18
3 Germany Maximilian Gunther Monaco Maserati Racing 43 55'13.129 2.738 0.888   15

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sebastien Buemié az első pole-pozíció a Formula E berlini fordulóján
Következő cikk Alonso példáját követné az FE bajnoki éllovasa, Pascal Wehrlein is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország