Buemié a pole a Formula E marokkói hétvégéjén

Az egyszeres bajnok és kétszeres összetett második helyezett, az idén gyengén kezdő Sébastien Buemi kezdheti meg az élről a Formula E marrakeshi futamát.

Sébastien Buemi legutóbb még az előző szezonban, a párizsi ePrix-n tudott leggyorsabb lenni egy időmérőn, most 1:20.355-ös ideje több, mint két tizeddel jobb volt a bajnoki éllovas Sam Birdénél. A mezőny legnagyobb sztárjai közül rajtuk kívül gyakorlatilag mindenki ilyen-olyan problémákkal küszködött.

Először Lucas di Grassi lassult le mért körén, majd Felix Rosenqvist csúszott meg úgy, hogy csak harmadik tudott lenni. Rosenqvist mögé így José María López, a visszatérő korábbi WTCC-világbajnok állhat fel a negyedik helyre, di Grassi pedig csak ötödikként rajtolhat. 

És ha már López: az argentin elmondta, amikor az előző szezon óta mindössze másfél napot tudott készülni a Dragon Racing szimulátorában, így nagyon örül annak, hogy már az edzéseken hatodik tudott lenni, a csoportkört pedig harmadikként zárta a már említett szuperpole-szakasz negyedik pozíciójának megszerzése előtt.

López így alapos verést mért csapattársára, Jerome d'Ambrosióra, aki hét tizeddel és tizenkét hellyen végzett hátrébb. Ami másoknak probléma, az Sam Birdnek szerencse: az angol teljesítménye alapján nem valószínű, hogy egyáltalán bejutott volna a szuperpole-szakaszba, ám végül megszerezte a második rajthelyet, többek között csapattársa, Alex Lynn, valamint az edzéseken még brillírozó Daniel Abt kárára.

Az előbb említett Abtot a két jaguaros, Nelson Piquet Jr. és Mitch Evans fogja közre a hetedik és kilencedik helyen, a top 10-et pedig Oliver Turvey zárja.

Az időmérő végeredménye:

#VersenyzőCsapatKöridőKülönbség
1 switzerland Sébastien Buemi  france DAMS 1'20.355  
2 united_kingdom Sam Bird  united_kingdom Virgin Racing 1'20.615 0.260
3 sweden Felix Rosenqvist  india Mahindra Racing 1'21.196 0.841
4 argentina José María López  united_states Dragon Racing 1'21.369 1.014
5 brazil Lucas di Grassi  germany Team Abt 1'21.444 1.089
A szuperpole-hoz szükséges bejutási idő: 1:20.563
6 united_kingdom Alex Lynn  united_kingdom Virgin Racing 1'20.567 0.452 
7 brazil Nelson Piquet Jr.  united_kingdom Jaguar Racing 1'20.585 0.470
8 germany Daniel Abt  germany Team Abt 1'20.605 0.490
9 new_zealand Mitch Evans  united_kingdom Jaguar Racing 1'20.690 0.575
10 united_kingdom Oliver Turvey  china NIO Formula E Team 1'20.748 0.633
11 italy Luca Filippi  china NIO Formula E Team 1'20.804 0.689
12 united_kingdom Tom Blomqvist  united_states Andretti Autosport 1'20.870 0.755
13 france Jean-Eric Vergne  china Techeetah 1'20.906 0.791
14 germany Maro Engel  monaco Venturi 1'20.920 0.805
15 france Nicolas Prost  france DAMS 1'20.937 0.822
16 belgium Jérôme d'Ambrosio  united_states Dragon Racing 1'21.176 1.061
17 germany André Lotterer  china Techeetah 1'21.222 1.107
18 germany Nick Heidfeld  india Mahindra Racing 1'28.671 8.556
19 portugal António Félix da Costa  united_states Andretti Autosport 1'36.167 16.052
20 italy Edoardo Mortara  monaco Venturi 1'36.733 16.618
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Formula E
Versenyzők Felix Rosenqvist , Jose Maria Lopez , Lucas diGrassi , Sam Bird , Sébastien Buemi
Cikk típusa Jelentés az időmérőről
Címke felix rosenqvist, formula e, josé maría lópez, lucas di grassi, marokko, marrakesh, sam bird, sebastien buemi