Formula E: Cassidy a pole-ban a New York-i, piros zászlóval tarkított időmérőn

Az Envision Virgin Racing pilótája, Nick Cassidy szerezte meg a pole-t a New York-i első időmérőn, a második rajtkockát pedig Jean-Eric Vergne szerezte meg. A versenyre már nem kell sokat várni, hiszen magyar idő szerint 22:30-tól indul.

Formula E: Cassidy a pole-ban a New York-i, piros zászlóval tarkított időmérőn

Ezen a hétvégén New Yorkba látogatott a teljesen elektromos sorozat, a Formula E mezőnye, ahol dupla fordulót rendeznek a hétvégén. Az időmérő magyar idő szerint 18:30-kor indult. Az első csoportban Frijns volt a leggyorsabb Da Costa, Evans, De Vries, Rast és Mortara előtt.

A második csoportban a piros zászló is előkerült, miután Rowland belement Birdbe. A kisebb szünet után folytatódott a kvalifikáció, Vergne pedig átvette a vezetést, Wehrlein a második, Rowland a harmadik helyre jött be átmenetileg. Dennis ideje a 6. helyre volt elég, Vandoorne pedig az utolsó szektorban dobta el a super pole-ba jutás lehetőségét.

A harmadik csoportban Cassidy volt a leggyorsabb, aki összetettben a 3. helyre jött be, Günther a 4., Lynn az 5., Di Grassi pedig a 6. pozícióban állt ekkor. Sims a 8., Lotterer a 9. helyen állt, majd következett az utolsó csoport.

További híreink:

Buemi az első helyre jött be, a többiek (Sette Camara, Turvey, Blomqvist, Nato és Eriksson) viszont nem fért be a top 10-be. Ezzel kialakult a super pole mezőnye: Buemi, Vergne, Wehrlein, Cassidy, Günther és Lynn küzdhetett az első hat rajtpozícióért.

A super pole-ban az első kört Lynn futotta, aki 1:09.538-at ment, Günther pedig 76 ezreddel maradt el tőle. Cassidy két tizedet vert Lynn idejére, így átvette a vezetést, Wehrlein viszont négy tizeddel elmaradt az új-zélanditól, így a negyedik helyen állt ekkor.

Jean-Eric Vergne a második helyre jött be, Buemi pedig csak Wehrleint tudta megelőzni a top 6-ból, így Cassidy, Vergne, Lynn, Günther, Buemi, Wehrlein lett a super pole végeredménye. A verseny magyar idő szerint 22:30-kor indul, Magyarországon az Eurosport 1 közvetíti.

Helyezés Versenyző Csapat Idő Hátrány km/ó
1 New Zealand Nick Cassidy United Kingdom Virgin Racing 1'09.338   120.453
2 France Jean-Eric Vergne China Techeetah 1'09.499 0.161 120.174
3 United Kingdom Alex Lynn India Mahindra Racing 1'09.538 0.200 120.106

Az Alfa Romeo csapatfőnöke is megszólalt a Schumacher érkezéséről szóló pletykákkal kapcsolatban…

megosztás
hozzászólás
A következő szezonban új helyszínekre is ellátogat a Formula E
Előző cikk

A következő szezonban új helyszínekre is ellátogat a Formula E

Következő cikk

Nevető harmadik nyerte az FE futamát: Günther és a BMW az élen

Nevető harmadik nyerte az FE futamát: Günther és a BMW az élen
Hozzászólások betöltése