Jelentés a versenyről

Formula E: Az utolsó körig folyt a csata a győzelemért Jakartában, De Vries kiesett!

A Jakarta ePrix-n Mitch Evans tudott győzni az izgalmas versenyen, az első három 1 másodpercen belül ért be, és kis híján kifogyott az energiájuk.

Mitch Evans, Jaguar Racing, Jaguar I-TYPE 5

Mitch Evans, Jaguar Racing, Jaguar I-TYPE 5

Alastair Staley / Motorsport Images

Magyar idő szerint szombat délelőtt rendezték a Formula E-ben a jakartai futamot, amelyet Jean-Eric Vergne kezdhetett meg az élről, mögötte Da Costa, Evans és Mortara következett. A Mercedes két pilótája, Stoffel Vandoorne és De Vries a hetedik, illetve a kilencedik pozícióból indulhatott, Antonio Giovinazzi pedig az utolsó rajtkockát foglalta el.

A rajt után maradt a Vergne, Da Costa, Evans, Mortara sorrend, mögöttük Dennis, Buemi, Vandoorne és Wehrlein következett, nem sokkal később pedig be kellett jönnie a safety carnak, mivel Rowland elhagyta az egyik kerekét.

Az újraindításnál Da Costa elfékezte magát, emiatt Evans meg tudta előzni, és a második helyre lépett.

Még több hír:

A futam közepe felé haladva Evans átmenetileg az élre állt, mivel Vergne felvette a támadó módot, azonban a francia pilóta gyorsan vissza tudta előzni őt. Vandoorne pedig haladt felfelé, Wehrlein megelőzésével feljött az ötödik helyre, az előtte álló Vergne, Evans, Mortara, Da Costa négyes viszont messze volt.

Da Costa meg tudta előzni Mortarát, amikor a portugál kijött a támadómódért, azonban Mortara gyorsan vissza tudta előzni, amivel visszaállt a képzeletbeli dobogó legalsó fokára.

A mezőny középső részében Wehrlein ért össze Di Grassival, amelynek következtében a német pilóta a nyolcadik helyre csúszott vissza, és amikor már csak 10 perc volt a versenyből, Vergne, Evans, Mortara, Da Costa, Vandoorne, Dennis, Di Grassi, Wehrlein, Lotterer, Bird volt a top 10 állása, De Vriesnek pedig defekt miatt kellett kiállni, miután Lotterer nekiment, és 5 másodperces büntetést is kapott.

 

Evans egy bátor bevetődéssel megelőzte Vergne-t, ezzel átvette a vezetést, Vandoorne pedig felzárkózott a top 4-re, így izgalmas utolsó percek vártak ránk az indonéz versenyen.

A győzelemért az utolsó körig folyt a harc, végül Evans meg tudta tartani a pozícióját, Vergne a második, Mortara a harmadik lett, és nem sokon múlt, hogy elfogyjon az energiájuk. A további sorrend: Da Costa, Vandoorne, Dennis, Di Grassi, Wehrlein, Bird, Buemi.

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 New Zealand Mitch Evans United Kingdom Jaguar Racing 40 48'28.424       25
2 France Jean-Eric Vergne France Techeetah 40 48'29.157 0.733 0.733   18
3 Switzerland Edoardo Mortara Monaco Venturi 40 48'29.391 0.967 0.234   15

Verstappen Bakuban megdöntheti Vettel rekordját...


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Két hétvégén a Mercedes F1-es csapatánál kap lehetőséget a Forma-2-es bajnok
Következő cikk Galéria: a Porsche már pályára is küldte a 3. generációs Formula E autóját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország