Jelentés a versenyről

Formula E: A futamot Nato, a bajnoki címet a mercedeses De Vries nyerte!

Eseménydús szezonzárónak lehettünk szemtanúi a Formula E-ben, ahol végül Norman Nato futott be az első pozícióban, a világbajnoki címet pedig a 2019-es Forma-2-es bajnok Nyck de Vries szerezte meg.

Nyck de Vries, Mercedes-Benz EQ

Fotót készítette: Alastair Staley / Motorsport Images

Vasárnap délután Berlinben rendezték a szezon utolsó Formula E-futamát, az idény pedig rendkívül kiélezett volt: a délelőtti időmérőn még 13 pilótának volt matematikai esélye a bajnoki cím megszerzésére.

A versenyt Stoffel Vandoorne kezdhette meg az élről Rowland és Evans előtt, majd Sims, Blomqvist és Nato következett. A pontverseny éllovasa, De Vries a 13. pozícióból kezdhette meg a futamot.

A rajtnál Evans nem tudott elindulni, Mortara pedig már nem tudta kikerülni az álló autót, emiatt bejött a safety car, majd piros zászlóval félbeszakították a versenyt – szerencsésre mindkét versenyző saját lábán tudta elhagyni az autóját.

Még több hír:

A futam körülbelül 20 percen keresztül szünetelt, majd a biztonsági autó vezetésével folytatódott a verseny. Az élen ekkor Vandoorne állt, majd Rowland, Sims, Nato, Blomqvist és Lotterer következett, Dennis a nyolcadik, De Vries a tizenkettedik helyen állt.

Dennis az újraindításnál kicsúszott, ezzel biztossá vált, hogy nem ő lesz a Formula E bajnoka, De Vries pedig feljött a tizedik helyre, így tovább javultak a holland pilóta esélyei – Dennis miatt pedig teljes pályás sárga zászló következett.

A támadó-mód kicsit átalakította a sorrendet az élmezőnyben, Nato állt az élre, őt Rowland és Sims követte, Vandoorne a negyedik, Lotterer az ötödik helyen állt, míg De Vries ekkor már a 7. pozícióban haladt.

 

De Vries ezt követően további pozíciókat nyert, és már a negyedik helyen állt, Lotterer tartotta az ötödik helyét, Vandoorne viszont a hatodikra esett vissza, majd Da Costa kiesett a versenyből, miután Di Grassival ütközött, és bejött a safety car.

Az újraindításnál hatalmas harc folyt a harmadik helyért, aminek következtében De Vries visszaesett a hetedik helyre, Sims pedig maradt a harmadik Vandoorne, Lotterer és Wehrlein előtt.

Vandoorne-nak sikerült feljönnie a harmadik helyre, és elkezdte üldözni Rowlandet, miközben Nato biztonságos előnnyel állt az élen, amikor már csak 4 perc+1 kör volt hátra a szezonzáróból.

Hiába a szép kilátások, De Vries nem lehetett nyugodt, ugyanis Vergne keményen támadta őt, de a Mercedes versenyzőjének sikerült visszavernie a támadást, és bár később Bird megelőzte, így is a nyolcadik helyen futott be, amivel megszerezte a világbajnoki címet.

A versenyt tehát Nato nyerte Rowland előtt, a dobogóra még Vandoorne állhatott fel, majd Lotterer, Sims és Wehrlein következett az első hat helyen. A konstruktőri győzelem is a Mercedesnél landolt, azonban messze nem vehető biztosra, hogy a német autómárka marad a szériában.

A teljesen elektromos sorozat most hosszú szünetet tart, a 2021/22-es szezon január végén Szaúd-Arábiában fogja kezdetét venni egy dupla fordulóval.

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó Pont
1 France Norman Nato Monaco Venturi 36 1:11'57.152       25
2 United Kingdom Oliver Rowland France DAMS 36 1:11'59.422 2.270 2.270   18
3 Belgium Stoffel Vandoorne Germany Mercedes 36 1:11'59.989 2.837 0.567   15

Ezért nem lett világbajnok Barrichello 2009-ben Clear szerint...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vandoorne szerezte meg a pole-t a bajnoki fináléra
Következő cikk A Mercedes már távozik is a Formula E-ből?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország