Sokba került Di Grassinak, hogy engedély nélkül hagyta el az autóját – ezenkívül is voltak büntetések a Formula E-ben…

A Sanya ePrix leintése után sem vonulhattak el pihenni a Formula E versenybírái, akik számos esetet vizsgáltak a leintést követően is. Pontszerző helyeken is történt változás, a dobogósok viszont egy-egy megrovással megúszták a vizsgálatot.

Lucas Di Grassi, Audi Sport ABT Schaeffler

Sam Bloxham / Motorsport Images

A szombat reggel megrendezett Sanya ePrix végeredménye sem maradt ugyanaz, mint amit a leintéskor láthattunk, hiszen ismét utólagos büntetéseket osztottak ki a versenybírák. Erre lehetett is számítani, mivel még a verseny alatt elkezdtek vizsgálni néhány esetet, amikből valamelyik további következmény nélkül maradt, míg mások pénzbüntetést vagy időbüntetést kaptak.

Oliver Rowland és Antonio Felix da Costa megtarthatta a dobogóját, miután egy rövid kiértékelés után a stewardok arra jutottak, hogy megrovásban részesítik a két pilótát, akik túl nagy távolságot hagyva követték a biztonsági autó mögött keletkező bolyt.

Még több hír:

Sebastien Buemi 10 másodperces büntetést kapott a Robin Frijnsszal történt ütközése miatt, így a hatodikról a nyolcadik helyre esett vissza a svájci versenyző.

Lucas di Grassit 5000 euróra, vagyis bő 1,5 millió forintra büntették, amiért a versenyigazgató engedélye nélkül hagyta el az autóját a balesetet követően. Di Grassi a verseny után így nyilatkozott:

„Extrém frusztráló, hogy ez történt, mivel ma átvehettem volna a vezetést a pontversenyben. Egészen az ütközésig kiváló volt a versenyem.” – mondta a brazil, utalván arra, hogy az utolsó előtti körben esett ki.

Buemi, Abt és Lotterer túl gyorsan hajtott a teljes pályás sárga zászlós periódus alatt, ezért Buemi és Lotterer 2000 eurós (633 ezer forintos), míg Abt 1000 eurós (316 ezer forintos) büntetést kapott.

Mortarát bokszutca-áthajtásos büntetéssel sújtották, mivel kétszer nem használta a „támadó módot”. A büntetését átkonvertálták időbüntetéssé, így 16 másodperccel sorolták hátra, ezzel pedig végül a 13. helyen végzett.

Vandoorne és Bird incidensét is vizsgálták, viszont itt úgy döntöttek a versenybírák, nincs szükség büntetésre.

A büntetések után Da Costa vezeti az egyéni pontversenyt, majd 1 pontos lemaradásban D’Ambrosio és 7 pontos lemaradásban Vergne következik. A csapatpontverseny szintén nagyon kiélezett, ott az Envision Virgin Racing és a Mahindra Racing is 97 ponttal rendelkezik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wehrlein: Rá kell jönnünk, miért nem volt meg a tempó Sanyában
Következő cikk Jó dolog az őrült verseny, de tenni kellene valamit a túl sok incidens miatt?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország