Vergne: Az előző szezonban hiába nyertem, nem voltam igazán gyors

Jean-Eric Vergne, a Formula E regnáló bajnoka arról beszélt, hogy a 2018/19-es szezonban az lesz a célja, hogy gyorsabb legyen a versenyeken, mint az előző szezonban volt.

Jean-Eric Vergne, DS TECHEETAH, DS E-Tense FE19

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Jean-Eric Vergne, a Techeetah pilótája a 2017/18-as szezonban a 12 versenyből 4-szer állhatott fel a pódium a legfelső fokára, a négy győzelemből pedig hármat a pole pozícióból indulva szerzett. Santiagóban és Punta del Estében is keményen kellett védekeznie az első helyének megtartásáért a csapattársa, Andre Lotterer, illetve Lucas di Grassi ellen. Mindkét alkalommal sokkal erősebb volt Vergne időmérős tempója, mint a versenyen mutatott sebessége.

Azonban a 2018/19-es idény szezonnyitó futamán Szaúd-Arábiában ez megfordult: az időmérő edzésen „csak” az 5. rajtkockát szerezte meg a Formula E regnáló bajnoka, a verseny feléhez érve viszont már az élen állt. Végül egy bokszutca-áthajtásos büntetés miatt nem ő nyert, de 5 autót megelőzve a második helyig fel tudott jönni, és mindössze 0,4 másodperc választotta el őt a futamgyőztes Antonio Felix da Costától.

Még több hír:

„Az előző szezonban úgy gondolom, nem voltam igazán gyors azokon a versenyeken, amiket megnyertem. Sokkal inkább arról volt szó, hogy jól védekeztem. Ebben a szezonban azon vagyok, hogy tovább fejlesszem magam, és hogy gyorsabb versenyző legyek, mint az előző idényben voltam.” – nyilatkozta önkritikusan Vergne.

A Techeetah színeiben nem csak Vergne lett bajnok – csapatként is a pontverseny élén végeztek, bár az Audi nagyon közel volt hozzájuk. Idén csapatszinten is kiválóan kezdték a szezont, ugyanis Vergne második helye mellé Andre Lotterer is a negyedik pozícióban tudott célba érni, úgy, hogy őt is bokszutca-áthajtásos büntetéssel sújtották.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vandoorne magabiztosan várja élete második Formula E futamát
Következő cikk Még mindig ott van a Ford asztalán lehetőségként a Formula E

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország