Massa: Rengeteg dolgot változtattunk, remélhetőleg jobb versenyünk lesz

A korábbi F1-es versenyző, Felipe Massa azt nyilatkozta a szombati, marrakeshi Formula E-verseny előtt, hogy rengeteg dolgot változtattak a megbízhatósági problémákkal rendelkező autójukon.

Felipe Massa, Venturi Formula E

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Felipe Massa a 2018/19-es szezonban teljesíti első idényét a teljesen elektromos sorozatban, a Formula E-ben. Decemberben, Szaúd-Arábiában vett részt az első futamán, ami viszont nem sikerült fényesen. A Venturi autója megbízhatósági problémákkal küzdött, a brazil pedig végül a 14. helyen ért célba.

„Nagyon sok hibát követtünk el az első futamon. Megbízhatósági problémáink voltak, alig tudtam pár kört menni az edzéseken. A pénteki első edzésen 2 kört tettem meg, aztán a kocsi megállt a pálya közepén, és a második edzésen is az idő kevesebb mint felét tudtam kihasználni.” – kezdte Massa.

Még több F1 hír:

„A beállításokkal is sok gondunk volt, helytelen információt kaptam a verseny során, ezért a fan boost miatt bokszutca-áthajtásos büntetést is kaptam. A szaúd-arábiai verseny óta viszont rengeteg dolgot változtattunk, így könnyebb, kevésbé komplikált és hatékonyabb munkát tudunk majd végezni Marokkóban. A pályán még nem versenyeztem, ezért bőven van még mit tanulnom.”

Massa a Formula E-s jövőjét illetően bizakodóan tekint a jövőbe.

„Minél többet vezetem a kocsit, annál magabiztosabb vagyok. Egyre jobban megértem, hogy hogyan érdemes megközelíteni a dolgokat. Remélhetőleg ez segít majd abban, hogy ezen a hétvégén már jobb versenyünk legyen.” – nyilatkozta a 37 éves versenyző.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wehrlein: „Még nem állapodtam meg a Ferrarival”
Következő cikk Verstappen a Formula E marokkói hétvégéjén vállal "közmunkát"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország