A következő szezonban már Koreában is lesz Formula E-verseny

megosztás
hozzászólás
A következő szezonban már Koreában is lesz Formula E-verseny
Szerző:
Fordította: Gyémánt Péter
2018. nov. 30. 11:37

Az ABB FIA Formula E bajnokság versenynaptárának a tagja lesz a 2019/20-as szezonban Szöul is, ugyanis a sorozat reprezentánsai megegyeztek a promóterekkel.

A teljesen elektromos bajnokság reprezentánsai megegyeztek arról a JSM Holdings promótereivel, hogy a Formula E hatodik szezonjában már Dél-Koreában is fognak versenyt rendezni, az ideális helyszínnek pedig Szöult jelölték meg – olvasható a Formula E közleményében.

A verseny helyszíne várhatóan a Gwanghwamun Square és a City Hall Square területén lesz, de ehhez még a város és az FIA beleegyezését is meg kell kapniuk.

További híreink:

Az első szöuli verseny várható időpontjának 2020-at jelölték meg.

„Rendkívül izgatott vagyok a fejlemények miatt, remek lehetőség Szöulba is elvinni a Formula E-t. Szerintem a sport nagyot lép előre ezzel.” – mondta a Formula E vezérigazgatója és alapítója, Alejandro Agag.

„Korea és Szöul az ideális helyszín az ePrix megrendezésére, megmutathatjuk, hogy mit tud nyújtani az elektromos versenyzés.”

„Korea a jövő technológiájának az egyik éllovasa, rengeteg innováció érkezik innen, a világ élvonalába tartoznak. Az autóipar és a technológia globális szereplői, ennek köszönhetően pedig kiváló lehetőség az ABB FIA Formula E számára, hogy itt is rendezzünk futamot.”

Moon Jae Sik, a JSM Holdings vezérigazgatója hozzátette:

„Ez az esemény meg fogja mutatni, hogy a globális autómárkák hol tartanak az elektromos járművek technológiájában, mi pedig a platformot fogjuk biztosítani egy izgalmas és versenyképes versenysorozat számára.”

„És mindez abban is közreműködhet, hogy turistákat vonzzunk be Kínából és Japánból, ahol szintén nagy az érdeklődés a tiszta közlekedés és a motorsport iránt.” – zárta a vezérigazgató.

Hivatalos: a Nissan bejelentette Buemi csapattársát a Formula E-ben

Előző cikk

Hivatalos: a Nissan bejelentette Buemi csapattársát a Formula E-ben

Következő cikk

A Formula E elmagyarázta, milyen lesz az új „támadó-mód”

A Formula E elmagyarázta, milyen lesz az új „támadó-mód”
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Formula E
Szerző Alex Kalinauckas