Da Costa vállalja a felelősséget az ütközésért

A két BMW a mezőny többi tagjától távol menetelt a kettős győzelem felé, azonban Antonio Felix da Costa és Alexander Sims összeért, így oda lett a győzelem. Sims végül negyedik lett, Da Costa pedig kiesett.

Antonio Felix da Costa, BMW I Andretti Motorsports, talks to the press

Antonio Felix da Costa, BMW I Andretti Motorsports, talks to the press

Alastair Staley / Motorsport Images

Remekül állt a BMW-Andretti két versenyzője a marrakeshi futamon. Miután sikerült megelőzniük Sam Birdöt, magabiztosan meneteltek a kettős győzelem felé. Azonban a második helyen álló Sims megpróbált elmenni Da Costa mellett, aminek az lett a vége, hogy Da Costa a falban kötött ki, míg Sims a negyedik pozícióban ért célba.

Antonio Felix da Costa a verseny után elmondta, vállalja a felelősséget a történtekért.

Még több hír:

 

„Először is, szeretnék bocsánatot kérni a csapattól. Még sosem voltam ilyen szituációban, sajnálom, hogy ez történt. Alex fantasztikusan versenyzett ma, én pedig hibáztam. A győzelemért harcoltunk, nem tudtam bevenni a kanyart, és ez mindkettőnk szempontjából rosszul jött ki. Nagyon sajnálom.” – nyilatkozta Da Costa, aki Szaúd-Arábiában nyerni tudott, így a pontversenyt vezetve érkezett Marrakeshbe.

„Őszintén, úgy gondolom, hamarabb át kellett volna adnom neki a vezetést. Az első ePrix-n győztünk, sokkal jobb lett volna a második helyen befejezni ezt a versenyt. Hosszú a szezon, és ha ilyen hibákat követünk el, nem fogjuk megnyerni a bajnokságot. De tanulni fogunk a hibáinkból, és erősebben térünk vissza.”

Sims azt nyilatkozta, úgy érezte, egyre közelebb kerülnek hozzájuk a többiek, ezért meg kell próbálkoznia az előzéssel.

„Láttam, hogy egyre közelebb kerülnek hozzánk a többiek, ezért úgy éreztem, meg kell próbálkoznom az előzéssel. Viszont minden rosszra fordult, ebből pedig tanulnunk kell, majd továbblépnünk. Nagyon szerencsétlen módon fejeztük be a versenyt.”

„A csapat egyik tagja sem akarta, hogy ez legyen a dolog vége. Végül is mindketten rosszul kezeltük a helyzetet, ebből tanulnunk kell és erősebben visszatérni a következő futamra.” – zárta a brit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A két BMW az élen állva ütközött egymással, így D’Ambrosio nyert Marokkóban
Következő cikk Verstappen sokat tanult a „büntetéséből”: tetszik neki a Formula E

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország