Motorsport.com hírek

Formula E: 10-helyes rajtbüntetést kapott a győztes Bird Hong Kongban

Sam Bird 10-helyes rajtbüntetést kapott a Formula E új szezonjának első versenye után, ami igen keménynek tűnik.

Sam Bird, DS Virgin Racing

Sam Bird, DS Virgin Racing

Alastair Staley / Motorsport Images

A DS Virgin Racing versenyzője kalandos győzelmet szerzett ma Hong Kongban az első versenyen. És tette ezt annak ellenére, hogy a bokszkiállása során nekiment a csapat sátrának, majdnem elgázolván az egyik szerelőt. Ezután bokszutca áthajtásos büntetést kapott, de még így is meg tudta tartani az első helyét.

A versenybíróság azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és 10-helyes rajtbüntetést adott a pilótának a következő futamra. Az FIA „veszélyes vezetés” címén adta ki a súlyos büntetést, ami azt jelenti, hogy a vasárnapi futamon lényegesen kisebb esély van az újabb győzelemre, noha a tempója nagyon meggyőzőnek tűnt szombaton.

„Nagyon boldog vagyok, de ez egy igen nehéz és stresszes futam volt. Végig nehéz dolgunk volt, független attól, hogy a tempónk igencsak jó. Összességében domináltunk, mert a sebességünk egészen kiváló volt, ugyanakkor ezért a győzelemért meg kellett küzdenünk, már csak a bokszutca áthajtás miatt is.”

„Nagyon piszkos volt a talaj, és emiatt csúsztam meg a garázsnál, amikor kiálltam a másik autóért. A szezon előtt nem tudtuk, hogy mi várhatunk, de ez normális. Köszönöm a csapatnak ezt az eredményt.” – nyilatkozta Bird közvetlen a győzelme után, még a dobogós ceremónia előtt.

Videón a bizonyos jelenet Hong Kongból

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Formula E: Vergne és Heidfeld is dühös
Következő cikk Formula E: Rosenqvist nyerte a második időmérőt Hong Kongban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország