Fokváros Formula-E futamot rendezne

Egy sportfogadásokkal foglalkozó cég, a Jaguar Dél-Afrikai részlegének támogatásával megerősítette a szándékait, hogy Formula-E versenyt rendezzen a Dél-Afrikai Fokvárosban. Egy 2019-es tanulmány során már megvizsgálták, alkalmas-e a város a rendezésre, és 3 potenciális pályavonalat is rajzoltak.

Nyck De Vries, Mercedes Benz EQ, EQ Silver Arrow 01 leadsAndre Lotterer, Porsche, Porsche 99x Electric, Edoardo Mortara, Venturi, EQ Silver Arrow 01

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Az e-Movement nevű cég ezután szorosan együtt fog működni a fokvárosi hatóságokkal, a Jaguar dél-afrikai részlegével, és „egyéb érdekelt résztvevőkkel.”

Iain Banner, az e-Movement igazgatója azt mondta: „A pálya tervei, és az, hogyan kapcsolódik a jelenlegi körzetekhez, valamint a jövőbeni fejlesztések a pálya környékén mind hozzájárultak ahhoz, hogy Fokváros alkalmas legyen a futamrendezésre.”

„Az elsődleges célunk az volt, hogy olyan pályát tervezzünk, aminek minimális hatása van csak a város életére, kevés építkezést igényel, nem zavarja a lakosságot és a forgalmat, és ami a legfontosabb volt, hogy, hagyományt tudjunk teremteni a futamból.”

Ha a verseny megrendezésre kerül, az afrikai kontinenes második futama lesz, mivel a bajnokségban már van egy futama a marokkói Marrakeshben. Júniusban Dan Plato, Fokváros polgármestere írta, hogy egy új nemzetközi motorsport eseménynek szeretne házigazdája lenni a város.

A Fokváros hivatalos Twitter oldalára írt bejegyzések szerint egy konzorcium – ami talán pont az e-Movement volt – jelezte érdeklődését a Formula-E verseny rendezése iránt.

Még több hír:

A Formula-E egyik szóvivője hozzátette: „Jelenleg is vizsgáljuk egy fokvárosi Formula-E futam megvalósíthatásának a lehetőségeit. Rendeltünk egy előzetes megvalósítási tervet, hogy minden potenciális pályarajzzal rendelkezzünk.”

„Minden tárgyalás pozitívan zajlott eddig, és bíztató, hogy Fokváros is rajta van a potenciális versenyhelyszínek listáján. Az elektromos járművek elterjedésének globális platformjaként mindig nyitottak vagyunk új és izgalmas lehetőségek iránt, amelyekkel bővíteni tudjuk az elérésünket, és új célközönséget vonhatunk be.”

Tavaly az F1 korábbi reklámfőnöke, Sean Bratches egy afrikai futam tartását nevezte meg a Liberty Media prioritásának. Ehhez hozzátartozott, amit ő „nagyon eredményes tárgyalások Dél-Afrikával”-nak nevezett, egy verseny rendezésérők Kyalamiban, ahol 2016-ban végeztek felújításokat.

Bratches szerint „kisebb mértékben”, de Marokkó is alkalmas lenne egy F1-es futam rendezésére, és Marrakesh képviselői többször is megkeresték őket egy versenyről.

Fokváros jelenleg a Rallycross Világbajnokság szezonzáró futamának ad otthont 2017 óta.


Ismét óriási izgalmakat hozott a marokkói Formula E-futam, amelyen az utolsó pillanatig ment a harc a 2. helyért, végül Antonio Felix da Costa tudott még egy győzelmet szerezni a neve mellé.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Di Grassi: "A Techeetah és a Jaguar más világban versenyzett"
Következő cikk Eindhoven egyre közelebb a Formula E-futam rendezéséhez

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország