Jelentés a versenyről

Vergne nyerte a Róma E-Prix drámai első versenyét, nullázott a Mercedes!

A Róma E-Prix első versenyét a DS Techeetach francia versenyzője, Jean-Eric Vergne nyerte, miután Vandoorne, Rowland, majd később di Grassi is kiesett az élről. Óriási felzárkózást mutatott be a két Jaguar.

Jean-Eric Vergne, DS Techeetah, DS E-Tense FE21, Lucas Di Grassi, Audi Sport ABT Schaeffler, Audi e-tron FE07

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A szemerkélő eső miatt nem tartottak álló rajtot, hanem 2 felvezető kör után guruló rajttal indult meg az ekkor már csak 40 perces Róma E-Prix. Vandoorne nem tudott annyira ellépni, Lotterer tarrotta a Mercedes gyári pilótájának tempóját.

Alig pár kanyarral később érkezett is a dráma. Lotterer egy merész kísérlettel próbált bevetődni Vandoorne mellé, de a belgát a bukótérbe lökte, míg ő nekiment a falnak. Csodával határos módon mindketten folytatni tudták a versenyt, Lotterer a 7., Vandoorne a 13. helyre esett vissza. A vezetést Oliver Rowland örökölte meg.

Rowland azonban nem sokáig élvezhette az elő helyét: bokszutca áthajtásos büntetést kapott, mivel a megengedettnél több energiát használt fel a rajtot követően. Az élre Lucas di Grassi került, akit keményen támadt Jean-Eric Vergne.

Még több F1 hír:

Az első 15 percben senki nem használta el a 4 perces támadó módját, a vonatozást Vergne törte meg, aki a 4. helyre esett vissza az aktiválást követően, de őt hamar követte Frijns és de Vries is, míg Sam Bird a 10. helyről szépen lépdelt előre, és féltávnál már az 5. volt.

Di Grassi 2 perccel később követte őket di Grassi, aki keményen előzte vissza Frijns, akit át tudott ugrani de Vries is. Amikor di Grassi már utolérte Vergne-t, a francia kijött a második támadómódjáért. Bird továbbra is szárnyalt, és Frijnst megelőzve már a 4. volt.

Vandoorne felzárkózása jobban sikerült, mint Lottereré, és fel tudott zárkózni az első négy mögé, míg a forgalmat kihasználva Vergne di Grassi előtt tudott maradni a támadómódok lejárta után. Bird, majd Evans is megelőzte de Vriest egy-egy remek bevetődéssel, így a két Jaguar már a 3.-4. volt.

7 perccel a verseny vége előtt di Grassi átvette a vezetést, de nem tudta lerázni Vergne-t. A dráma azonban ismét lecsapott. Di Grassi váratlanul lelassult a keskeny célegyenesben, Vergne, Bird, és Evans még ki tudta kerülni a brazilt, de Vandoornet megdobta az ideális ív melletti bukkanó, és a megpördülő belgát nem tudta kikerülni csapattársa, de Vries se, így mindkét Mercedesnek fel kellett adnia a versenyt.

A futam a biztonsági autó mögött ért véget, mivel Vandoorne autóját nem tudták kiemelni a célegyenesből. Vegne nyert, mögötte pedig a két Jaguar végzett Bird-Evans sorrendben, akik a 10.-12. helyről rajtoltak.

Helyezés Versenyző Csapat Kör Hátrány Intervallum
1 France Jean-Eric Vergne China Techeetah 24    
2 United Kingdom Sam Bird United Kingdom Jaguar Racing 24 0.461 0.461
3 New Zealand Mitch Evans United Kingdom Jaguar Racing 24 0.756 0.295
4 Netherlands Robin Frijns United Kingdom Virgin Racing 24 1.034 0.278
5 Switzerland Sébastien Buemi France DAMS 24 3.142 2.108
6 Germany René Rast Germany Audi Sport ABT Schaeffler 24 3.534 0.392
7 Germany Pascal Wehrlein Germany Porsche Team 24 3.918 0.384
8 United Kingdom Alex Lynn India Mahindra Racing 24 5.720 1.802
9 Germany Maximilian Gunther United States Andretti Autosport 24 18.296 12.576
10 New Zealand Nick Cassidy United Kingdom Virgin Racing 24 18.763 0.467

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Vandoorne húzta be a Formula E római időmérőjét, de Vries nincs a legjobb hatban!
Következő cikk Új-zélandi versenyző a pole-ban a Formula E-ben, Wehrlein a harmadik!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország