Ex-F1-es versenyzőt szerződtetett a Porsche Formula E-csapata

Péntek délelőtt jelentette be a Porsche Formula E-csapata, hogy Neel Jani mellé egy ex-F1-es pilótát hoznak, aki nem más, mint Pascal Wehrlein. A német versenyző a harmadik szezonját fogja megkezdeni a teljesen elektromos sorozatban.

Pascal Wehrlein, Mahindra Racing

Dom Romney / Motorsport Images

Pascal Wehrlein a 2016-os és a 2017-es szezonban versenyzett a Forma-1-ben. Első F1-es évében a Manor, a másodikban pedig a Sauber csapatát erősítette a német versenyző, aki 2015-ben a DTM bajnoka lett.

A Forma-1-ből való távozása ellenére sem távolodott el a formulaautóktól, hiszen 2018-ban a Mercedes tesztpilótája volt, 2019 óta pedig a Ferrari tesztpilótai szerepkörét tölti be.

Még több hír:

Emellett pedig a 2018/19-es szezonban debütált a Formula E-ben a Mahindra csapatával, akikkel másfél szezon alatt összesen 17 futamot teljesített, ezeken pedig egy pole-pozíció és egy dobogós helyezés jelentette a csúcspontot.

Péntek délelőtt pedig a Porsche bejelentette, hogy szerződteti az ex-F1-es versenyzőt, aki Neel Jani csapattársa lesz a 2020/21-es szezontól.

Wehrlein a bejelentéskor így nyilatkozott:

Pascal Wehrlein, Mahindra Racing, M6Electro

Pascal Wehrlein, Mahindra Racing, M6Electro

Fotó készítője: Dom Romney / Motorsport Images

„Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a 2020/21-es Formula E-szezonban a Porschét képviselhetem. Mindig is követtem a márka egyedi motorsport-történelmét. Rendkívül tisztelem a legendás Porsche-sikersztorit.”

„Fantasztikus lehetőség számomra, hogy a TAG Heuer Porsche Formula E Team gyári versenyzője lehetek. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek ezért a csodálatos lehetőségét, és amiért bíznak a képességeimben. Most pedig várom, hogy megismerhessem a csapatot, és hogy minél hamarabb elkezdhessek dolgozni a csapattal.”

Räikkönen szerint a Ferrarinál menni már csak ilyen…


A Forma-1 új hivatalos játékának legnagyobb újítása a „My Team” mód lesz, amin belül lehetőségünk adódik egy 11. F1-es csapat irányítására, melyet szinte a végtelenségig a saját arcunkra szabhatunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Felipe Massa otthagyja a Rokit Venturi csapatát
Következő cikk Bejelentette új versenyzőjét a Mahindra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország