Elhunyt egy építőmunkás a Formula E-pálya előkészítése közben

Az Autosport megtudta, a Formula E szóvivője pedig megerősítette, hogy a Tempelhof Airport Formula E-pálya előkészítése közben egy balesetben elhunyt egy építőmunkás.

Tempelhof airport

Tempelhof airport

Sam Bloxham / Motorsport Images

A Formula E 2019-20-as szezonja a koronavírus-járvány miatt meglehetősen feszített tempóban fog véget érni: augusztus 5. és 13. között 6 versenyt is rendeznek a teljesen elektromos sorozatban a berlini Tempelhof Airport-pályán.

A pálya augusztus 5-én és 6-án, 8-án és 9-én, illetve 12-én és 13-án fog futamot rendezni, tehát három dupla futamra fog sor kerülni a németországi helyszínen, ahol több különböző vonalvezetésen is hajtani fognak a versenyzők.

További híreink:

Az építési munkák jelenleg is folynak a pályán, az Autosport pedig megtudta, hogy a pálya építése folyamán egy építőmunkás balesetet szenvedett, amelyben meg is halt.

A Formula E szóvivője az alábbi közleményt juttatta el az Autosporthoz:

„Meg tudjuk erősíteni, hogy egy halálos baleset történt ma, július 29-én a Tempelhof Airport-pálya építése folyamán.”

A baleset körülményei és időpontja egyelőre nem ismert.


A Forma-1 új hivatalos játékának legnagyobb újítása a „My Team” mód lesz, amin belül lehetőségünk adódik egy 11. F1-es csapat irányítására, melyet szinte a végtelenségig a saját arcunkra szabhatunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egyszerűen csak dőlj hátra és élvezd: Schumacher köre a Nürburgringen – VIDEÓ
Következő cikk Ilyen egy fiatal F1-es titán brutális céges verdája a Brit Nagydíjra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország