Egy újabb ex-F1-es pilóta mutatkozhat be a Formula E-ben

A legfrissebb jelentések szerint a Formula E mezőnye hamarosan egy újabb volt királykategóriás versenyzővel bővülhet.

Maximilian Günther, Dragon Racing, Penske EV-3

Felipe Nasr még mindig csak 26 esztendős, de már igen komoly formulaautós tapasztalattal rendelkezik, ráadásul a Forma-1-ben is rajthoz állhatott.

Az F1-es kaland előtt a GP2-ben három szezont húzott le. Az első évében 10. lett, majd a 4. és 2014-ben a 3., miközben a Williams tesztpilótájaként több első szabadedzésen is pályára gurult. Ezután kapta meg a lehetőséget arra, hogy a Sauber színeiben a száguldó cirkuszban is bemutatkozhasson.

Még több F1 hír:

Nasr egy egészen erős eredménnyel (5.) debütált Ausztráliában, majd Kínában, Monacóban, Szingapúrban és Amerikában is pontot szerzett. A 2016-os éve már messze rosszabb volt, hiszen az alatta dolgozó gyenge autóval csak a szezon 20. versenyén volt pontszerző, épp a hazai hétvégéjén, Brazíliában.

Az utóbbi időszakban különböző sorozatokban vállalt szerepeket, valamint Le Mans-ban is elindult az LMP2-es kategóriában.

A hírek szerint Nasr a Formula E-ben folytatja tovább a Dragon csapatnál, ahol Max Gunther helyét veszi át. A német versenyző teszt-és tartalékversenyzőként versenyezhetett a csapattal, de az első három futamon még pontot sem gyűjtött.

 

A Dragon a Motorsport.com-nak elmondta, Gunther részéről ez egy „háromversenyes program” volt, melynek a célja az, hogy a pilótájuk kellő tapasztalatot szerezzen. Ez meg is történt, de most átadja a helyét. A privát istálló egyelőre nem erősítette meg, hogy pontosan milyen szerepe lesz a továbbiakban a versenyzőnek, de Jay Penske tulajdonos és csapatfőnök azt mondta, folytatják a közös munkát. A csapat első embere egy nagyon tehetséges pilótaként beszélt a Guntherről, aki a színfalak mögött is számtalan órát áldozott arra, hogy a csapat előrébb lépjen.

„Örülök, hogy a közös utunk a programon túl is folytatódik. Várom a közös munkát egy ilyen ígéretes fiatal versenyzővel, mint ő, és extrém izgatott vagyok, hogy a jövőben újra lehetőséget adjak számára a versenyzésre.”

Penske Nasrról is mondott néhány szót, akivel a hivatalos tájékoztatás szerint továbbra is tárgyalnak, de a brazil valószínűleg a mexikói hétvégétől már a csapat pilótája lesz. A brazil teljesítményét nagyon nagyra értékelte az első F1-es szezonjában, valamint azt, hogy 2018-ban megnyerte az IMSA prototípus bajnokságát.

A csapatfőnök örülne, ha egy olyan pilótája lenne, mint Nasr, akit „érdekes eszköznek” is nevezett a Dragon fejlődését illetően.

Nasr számára az egyetlen fejtörést az okozhatja, hogy az FE római hétvégéje épp az IMSA long beachi versenyére esik, ami azt jelentené, hogy a címvédőnek ki kellene hagynia az olaszországi túrát, miután az amerikai verseny elsőbbséget élvezhet. Legutóbb a második helyen zárt Daytonában a 24 órás versenyen, amit Fernando Alonso húzott be a csapattársaival.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vandoorne: Nem halok bele, ha nem térek vissza az F1-be
Következő cikk A Berlin ePrix előtt nyitja meg kapuit a Rosberg által életre keltett tech-fesztivál

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország