Egy hosszú sorozat ért véget Vergne számára Chilében

Tizennégyen adták fel a küzdelmet Santiagóban, köztük volt Jean-Eric Vergne is, akit eltaláltak, kénytelen volt letenni a lantot. A francia versenyző nagyon csalódott, mert egy remek széria ért véget.

Jean-Eric Vergne, DS TECHEETAH, DS E-Tense FE19, returns to the garage

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Vergne már az időmérő után elmondta, szerinte mennyire igazságtalan a rendszer a Formula E-ben, hiszen az első csoport tagjai piszkos pályán hajtottak ki, kedvezőtlen körülmények és rossz tapadás fogadta őket. Ennek tudja be azt is, hogy a mezőny közepében landolt, ahol sok zűr történik, és végül minden esélye elszállt a pontszerzésre.

„A csapat remek munkát végzett ma és annak ellenére, hogy az első helyet szereztem meg az időmérős csoportomban – amiben a bajnokság első hat helyezettje volt -, csak a tizenkettedik helyről rajtoltam, köszönhetően annak, mennyit javult a pálya az időmérő alatt”- jegyezte meg ismét, burkoltan célozva arra, hogy nem tetszik neki az időmérő lebonyolítása.

„Épp arra készültem, hogy kihajtsak a támadó módot lehetővé tevő zónára, amikor eltaláltak hátulról, majd beletoltak az előttem lévő kocsiba. Ezt követően valami nem volt rendben az autómmal, korán fel kellett adnunk, mert lehetetlen volt célba érni. Mindenki keményen dolgozik a csapatban, ma ismét szárnyaltunk a pályán, szóval kárt azért, hogy nem tudtunk pontot szerezni. Mexikóban visszatérünk, többet akarunk majd.”

„Nem ez volt a legjobb versenyünk… Ha jól tudom, zsinórban húsz versenyen szereztünk pontot, és hosszú idő után ez volt az első, hogy nem sikerült a pontszerzés. Nagyon csalódott vagyok ezért”- foglalta össze.

Csapattársa csak a 13. lett, technikai hiba hátráltatta, és neki sem tetszik az időmérő lebonyolítása - derült ki Lotterer szavaiból.

„A mai nem a mi napunk volt. Az elsők között vagy az időmérős csoportodban, de csak a 14. helyről rajtolsz – mindez nem helyes, köszönhetően a rendszernek, amivel jelenleg rendelkezünk. Nagyon sokat fordítunk arra, hogy a csúcson legyünk, és a nagyon unfair érzés, hogy ilyesmi tart vissza tőle, hiszen az első csoport többnyire piszkos pályán körözött.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sims: Nem pöcköltem meg Mortarát, semmit sem éreztem a BMW-ben
Következő cikk Szenzációs hétvégén van túl a Formula E: jöhet Mexikó!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország