DiGrassi szerint Vergne hatalmas nyomás alatt van

A brazil a tegnapi első new yorki ePrix forduló után úgy gondolja, a vb-pontverseny vezetőjén hatalmas a nyomás azután, hogy a tegnapi egy pontja miatt már nem egy, hanem három pilóta veheti el tőle a vb-címet.

Lucas Di Grassi, Audi Sport ABT Schaeffler, Audi e-tron FE05

Lucas Di Grassi, Audi Sport ABT Schaeffler, Audi e-tron FE05

Sam Bagnall / Motorsport Images

Lucas diGrassi szerint Jean-Eric Vergne „hatalmas nyomás” alá került azzal, hogy a tegnapi első New Yorki ePrix után 22 pontra csökkent előnye a világbajnokságban. Vergne a verseny elején keveredett bele egy tömegjelenetbe, amely után ki kellett állnia a boxba kisebb javításokra, és emiatt visszaesett a mezőny hátuljára.

Még több F1 hír:

Bár a francia a végére jó teljesítménnyel visszaküzdötte magát a pontszerzők közé, az utolsó kör első kanyarjában összeakadt Felipe Massával, ami miatt végül csak az utolsó pontszerző 15. helyen ért célba. Eközben diGrassi a 14. helyről ugrott előre ötödiknek, illetve a későbbi győztes Sebastian Bueminek és Mitch Evansnek is van matematikai esélye a vb-győzelemre. a brazil a futam után az e-racing-365.comnak nyilatkozott:

„Nem csak velem kell majd küzdenie, hanem a futamgyőztessel (Buemi), és a sráccal, aki a 13. helyről lépett előre másodiknak (Evans). Ez azt jelenti, hogy ha akármelyikünk nyer, és ő valamilyen okból nem ér célba, akkor egy olyan címet veszít el, ami pénteken még a kezében volt. Hatalmas nyomás alatt van, és ez látszott is az utolsó körben bevállalt necces manővernél.”

DiGrassi szerint a 16. helyről bemutatott felzárkózása az ötödikre egyik legjobb teljesítménye volt a sorozatban:

„Egyértelműen ez volt életem egyik legjobb Formula E teljesítménye. Alulbecsültük kicsit a hőmérsékletet, emiatt holnapra még van helyünk a fejlődésre. Fontos lesz, hogy rendesen kiértékeljük a ma látottakat, hogy holnapra még erősebbek lehessünk.”

Jean-Eric Vergne, DS TECHEETAH, DS E-Tense FE19

Jean-Eric Vergne, DS TECHEETAH, DS E-Tense FE19

Fotó készítője: Sam Bagnall / LAT Images

Vergne szerint ő és a Techeetah csapata is arra fog összpontosítani, hogy vasárnap este elcsípjék az idei bajnoki címet, annak ellenére, hogy a szombat esti futamot két különböző incidens is befolyásolta, ami a francia szerint rémálomszerű helyzetet teremtett.

„Az elején hirtelen mindenki megállt, mögöttem meg folyamatos csattanások, és egy defekt, plusz egy törött első szárny lett az eredménye. Egy rémálom volt. utána a kapaszkodás jól sikerült, és pontokért mentem, de Massa mellett megcsúsztam a poros íven, aki emiatt bepréselt egy kicsit, ez megint visszavetett.”

Vergne ennek ellenére igyekszik magabiztos maradni, és szeretne vasárnap ő lenni az első kétszeres Formula-E bajnok lenni.

„A múlton nem tudunk változtatni. 22 ponttal vagyunk a többiek előtt, szóval továbbra is igyekezzük megőrizni a hidegvérünket, tegnap a tempónk remek volt, és ez holnap sem lesz másképp remélhetőleg. Megjavítjuk a kocsit, és befejezzük, amit elkezdtünk.”


Legújabb videónkban Alberto Ascari tragikus élettörténetét dolgoztuk fel fantasztikus képekkel és magyar narrációval

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Nissan szerint a költségkímélés lehet az FE halála
Következő cikk Vergne kikelt a versenyzőtársai ellen: "Mintha bérelt go-kartokkal mentek volna..."

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország