Di Grassi: Ez volt a legrosszabb FE-szezonom kiegyensúlyozottság szempontjából

Az Audi versenyzője, Lucas di Grassi arról nyilatkozott, hogy véleménye szerint ez volt a legrosszabb szezonja a Formula E-ben, legalábbis a kiegyensúlyozottság tekintetében.

Lucas Di Grassi, Audi Sport ABT Schaeffler

Lucas Di Grassi, Audi Sport ABT Schaeffler

Sam Bagnall / Motorsport Images

Lucas di Grassi a Formula E 2018/19-es szezonjában végül az összetettbeli harmadik pozícióban végzett, hiába tűnt úgy sokáig, hogy ő lehet a végül a bajnoki címet megszerző Jean-Eric Vergne legnagyobb kihívója a címért folyó harcban.

Di Grassi a New York-i szezonzárón az utolsó körben ütközött a jaguaros Mitch Evansszel, így a bajnoki második hely Sebastien Buemihez vándorolt, a 2016/17-es szezon bajnoka pedig, aki Mexikóban és Berlinben tudott győzni, úgy érezte, hogy a kiegyensúlyozottság hiánya miatt nem tudott ismét bajnok lenni.

További híreink:

„Ez volt a legrosszabb Formula E-szezonom a kiegyensúlyozottság szempontjából. Elég jól vezettem ebben a szezonban, ezzel elégedett vagyok. Sikerült néhány jó versenyt teljesítenem, de az autó tempója hiányzott a bajnokság elején. Aztán ezen sikerült fordítanunk, ami a kemény munkánk eredménye volt.”

„Tehát a vezetésemmel elégedett vagyok, a kiegyensúlyozottsággal viszont nem. Néhány dolgot nem mi kontrolláltunk. Ide sorolom a szaúd-arábiai és a chilei kizárásunkat az időmérőn, amikor kiütött Sims Monacóban és amikor kiütött Frijns és Buemi Kínában.”

„Nagyrészt ezért mondom azt, hogy kiegyensúlyozottság szempontjából ez volt a legrosszabb szezonom. De összességében néhány szezonbeli versenyemet az abszolút legjobbjaim közé sorolom, ami a bajnokság színvonala miatt elégedettséggel tölt el.”

Di Grassi ezenkívül elnézést kért a berni piros zászlós időszakban tanúsított magatartásáért, amikor többedmagával protestált az FIA delegáltjainak döntése ellen.

„Bocsánatot kérek, amiért így alakult a szituáció, bár a tények továbbra sem változtak, a szabályok így vannak megírva. A versenyigazgató más megközelítést is alkalmazhatott volna, de ő a szabályok szerint járt el, hiába nem volt fair a szabály.”


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Porsche történelmet ír a Formula E-ben: így mutatja be az autóját!
Következő cikk Jelentős márka csatlakozott a Porsche Formula E csapatához

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország