Jelentés a versenyről

Di Grassi Berlinben duplázott

Lucas Di Grassi szerezte meg az Audinak a hazai győzelmet a Berlin E-Prix-n, ezzel a második versenyző az idei Formula E-szezonban, aki második futamgyőzelmét aratta.

Lucas Di Grassi, Audi Sport ABT Schaeffler, Audi e-tron FE05, Jean-Eric Vergne, DS TECHEETAH, DS E-Tense FE19

Simon Galloway / Motorsport Images

A Formula E szombati nagydíján Sébastien Buemi rajtolhatott az élről, ám Lucas di Grassi már a harmadik körben megelőzte, a hatos kanyarban sikerült betennie az autót Buemijé mellé. Ráadásul az Audi versenyzője jelentős tempóelőnyben volt, gyorsan egy másodperc fölé tornázta az előnyét.

Közben Buemi továbbra is nagy harcban maradt, Antonio Felix da Costával csatázott a második helyért, amelyet előbb elbukott, de a FanBoostnak köszönhetően később visszaszerzett. Végül a harmadik helyet a címvédő Jean-Eric Vergne szerezte meg, aki nyolcadikként rajtolt, de gyorsan maga mögé utasította Abtot, Vandoorne-t és Da Costát is. Da Costa mögött Vandoorne lett az ötödik, Abt pedig a hatodik helyen zárt.

Még több hír:

Alexander Sims ugyan a superpole résztvevője volt, de a Monacóból hozott büntetése miatt öt hellyel hátrébbről rajtolhatott csak, végül a hetedik helyig menetelt előre. Oliver Rowland a nyolcadik, Sam Bird a kilencedik, míg Pascal Wehrlein a tizedik helyen szerzett pontot. A berlini futamot Andre Lotterer és Alex Lynn nem tudta befejezni.

Az egyéni vb-tabellán Di Grassi ezzel fellépett a második helyre, amelyet továbbra is Vergne vezet. A francia a berlini harmadik hellyel még növelte is előnyét, hat ponttal áll Di Grassi előtt a lista élén. A Formula E világbajnoki szezonból még két helyszín, és három futam van hátra, a berni viadal után két New York-i csatával zárul az FE évada.

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h) Pont
1 Brazil Lucas diGrassi Audi Sport ABT Schaeffler 37 47'02.477     112.2 26
2 Switzerland Sébastien Buemi Nissan e.dams 37 47'04.333 1.856 1.856 112.1 21
3 France Jean-Eric Vergne Techeetah 37 47'04.999 2.522 0.666 112.1 15
4 Portugal Antonio FelixdaCosta Andretti Autosport 37 47'08.322 5.845 3.323 111.9 12
5 Belgium Stoffel Vandoorne HWA AG 37 47'08.813 6.336 0.491 111.9 10
6 Germany Daniel Abt Audi Sport ABT Schaeffler 37 47'09.028 6.551 0.215 111.9 8
7 United Kingdom Alexander Sims Andretti Autosport 37 47'10.712 8.235 1.684 111.9 6
8 United Kingdom Oliver Rowland Nissan e.dams 37 47'13.258 10.781 2.546 111.7 4
9 United Kingdom Sam Bird Virgin Racing 37 47'15.630 13.153 2.372 111.7 2
10 Germany Pascal Wehrlein Mahindra Racing 37 47'17.323 14.846 1.693 111.6 1
11 Switzerland Edoardo Mortara Venturi 37 47'17.854 15.377 0.531 111.6  
12 New Zealand Mitch Evans Jaguar Racing 37 47'20.165 17.688 2.311 111.5  
13 Netherlands Robin Frijns Virgin Racing 37 47'23.674 21.197 3.509 111.3  
14 Germany Maximilian Gunther Dragon Racing 37 47'28.631 26.154 4.957 111.1  
15 Brazil Felipe Massa Venturi 37 47'29.161 26.684 0.530 111.1  
16 United Kingdom Gary Paffett HWA AG 37 47'30.195 27.718 1.034 111.1  
17 Belgium Jérôme d'Ambrosio Mahindra Racing 37 47'30.206 27.729 0.011 111.1  
18 United Kingdom Oliver Turvey NIO Formula E Team 37 47'34.594 32.117 4.388 110.9  
19 France Tom Dillmann NIO Formula E Team 37 47'36.183 33.706 1.589 110.9  
20 Argentina Jose Maria Lopez Dragon Racing 37 47'49.372 46.895 13.189 110.3  
  Germany Andre Lotterer Techeetah 28 36'47.034 9 Laps 9 Laps    
  United Kingdom Alex Lynn Jaguar Racing 23 27'31.866 14 Laps 5 Laps    

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A DiCapriótól kapott pacsi adhat lendületet Lotterernek
Következő cikk Akkumulátorhiba okozta Lotterer búcsúját Berlinben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország