De Vries csalódott a Formula E-s „kollégák” miatt

A Mercedes csapatával egyéni és csapatvilágbajnoki címet szerzett a Formula E-ben Nyck de Vries, aki a cím megszerzése után arról is nyilatkozott, hogy nem volt elégedett a kollégák vezetésével a szezonzáró berlini futamon.

De Vries csalódott a Formula E-s „kollégák” miatt

A hétvégén rendezték a Formula E idei szezonjának utolsó két versenyét, amelyen a Mercedes versenyzője, Nyck de Vries szerezte meg a világbajnoki címet. A 26 éves pilóta két évvel ezelőtt a Forma-2-es bajnokságban végzett az élen.

A holland pedig azzal együtt, hogy természetesen örült az összetettbeli elsőségének, azt is elmondta, hogy nem elégedett a többi versenyző vezetési normáival – erről a Motorsport.com-nak nyilatkozott a hétvégén:

További híreink:

„Hihetetlenül erős versenyt futottunk, és erre büszke is vagyok. Azonban nagyon csalódott vagyok, amiért ilyenek voltak a vezetési normák a pályán” – értékelte De Vries a „kollégákat”.

„Nem így kell harcolni azokkal a pilótákkal, akik részt vesznek a világbajnoki harcban. De végül minden jól alakult. Örülök, hogy sikerült megszereznünk a csapatbajnoki címet is, így mindenkinek megadtuk a megérdemelt jutalmukat” – mondta a holland versenyző.

Egyelőre kérdéses, hogy hol fog rajthoz állni De Vries 2022-ben, ugyanis a Motorsport értesülései szerint a Mercedes távozhat a Formula E-ből, azonban egyes hírek szerint ő és az idei csapattársa, Stoffel Vandoorne is szerepel a Williams 2022-es listáján.

Remekül festene egy ilyen Bentley a Forma-1-ben (képek)

megosztás
hozzászólás
Mikrotörést szenvedett a csigolyáján a Formula E-pilóta a 26G-s ütközés következtében (videóval)

Előző cikk

Mikrotörést szenvedett a csigolyáján a Formula E-pilóta a 26G-s ütközés következtében (videóval)

Következő cikk

Immár hivatalos: a Mercedes is kilép a Formula E-ből – színre lép Lawrence Stroll?

Immár hivatalos: a Mercedes is kilép a Formula E-ből – színre lép Lawrence Stroll?
Hozzászólások betöltése