De Vries: a glória megmentette az életem!
Hatalmas tömegbalesettel kezdődött a Formula E-idény utolsó versenyhétvégéjének első futama Dél-Koreában, amiben többek között a Mercedes regnáló bajnoka, Nyck de Vries is érintett volt. A holland pilóta hálát mondott az autók biztonságáért.

Bár a rajt rendben zajlott a Formula E első szöuli futamán szombaton, az első kör végén hatalmas baleset alakult ki a félig-meddig nedves aszfaltcsíkon, aminek következtében nyolc pilótának is fel kellett adnia a versenyt.
Nyck de Vries számára is ideje korán véget ért a futam és csodával határos módon senki sem szenvedett sérüléseket az incidens során. A holland pilóta a verseny után a bevezetésekor sokat kritizált glóriát dicsérte.
„Egyértelműen nem így képzeltem el a mai versenynapot. Sajnos már az első körben véget ért a futamom. Nagyon trükkösek voltak a körülmények, nem volt elegendő tapadás és a látótávolság is rossz volt“ - mondta de Vries a Mercedes közleményében.
„Szerencsére a glória megvédett a baleset során. Minden úgy történt, mintha lassított felvételen néztem volna. Jól vagyok, de természetesen ez volt a legrosszabb módja, ahogy véget érhetett ez a verseny“ - tette hozzá a holland versenyző, aki Sebastian Buemi Nissanjába rohant bele.
A Formula E 2022-es idényének utolsó, vasárnapi szöuli futama előtt még mindig nem dőlt el a világbajnoki cím sorsa, Mitch Evans ugyanis életben tartotta világbajnoki reményeit, bár Stoffel Vandoorne előnye jelentős, így ha a Mercedes pilótája nem hibázik az utolsó versenyen, ő lesz a széria új világbajnoka.
Albon szerint ők lennének a tökéletes pilótapáros a Forma-1-ben
Evans győzelemmel tartotta életben a bajnoki esélyeit a tömegbalesetettel induló koreai Formula E futamon
Stoffel Vandoorne a Formula E 2022-es bajnoka, Mortara futamgyőzelme zárta a szezont
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.