Da Costa a megfelelő kommunikáció hiánya miatt nem nyert Chilében

Antonio Felix da Costa, a DS Techeetah versenyzője az utolsó körben még az élen állt, azonban az akkumulátor túlmelegedése miatt végül nem ő nyert, hanem a BMW-s Maximilian Günther.

Antonio Felix da Costa, DS Techeetah, on the grid

Sam Bloxham / Motorsport Images

Antonio Felix da Costa a 10. helyről indult, viszont a 40 körös verseny 37. körében már az első helyen haladt. A pozícióját viszont nem tudta megtartani, hiszen az utolsó körben a BMW versenyzője, Maximilian Günther visszaelőzte őt.

Végül Günther 2 másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt, akinek ez volt az első futamgyőzelme a teljesen elektromos sorozatban.

A verseny utáni sajtótájékoztatón da Costa azt nyilatkozta, hogy az akkumulátora kritikus hőmérsékleti tartományba került, ami meglepetésként érte őt, mivel nem volt tökéletes a kommunikáció közte és a csapata között a rádión.

„Azt gondolom, nem a teljes információt kaptam meg, vagy kissé téves információkat kaptam. Ugyanis azt mondták nekem, hogy jó a hőmérséklet, pedig még én is azt mondtam, hogy szerintem ez nem jó.”

Még több hír:

„És aztán ahogy az élre kerültem, azt mondták, hogy le kell lassítanom. Végül az utolsó körben dőlt el a verseny, a BMW-s srácok ezt jobban menedzselték, mint mi.”

Da Costa a Motorsport.com-nak is nyilatkozott erről:

„Az energiaszintek jók voltak. Majdnem padlógázon mehettem volna az utolsó 3 kanyarban… közeledtem Güntherhez, tudtam volna tartani a tempót, ami fantasztikus volt. Végül az egész az akkumulátor hőmérsékletén múlt.”

„Szerintem az autó teljesen kikapcsol, ha az akkumulátor eléri a 72,6 fokot, és két kanyarral a vége előtt 72,5 fokos volt az akkumulátorom. Azt mondtam, hogy oké, ez nem történhet meg. Alapvetően vissza kellett vennem, hogy biztosan célba érjek.”

További híreink:

„Nyilvánvalóan fáj, amikor ennyire közel vagy a győzelemhez, főleg akkor, amikor ilyen hátulról rajtolsz.” – mondta da Costa.

A Santiago ePrix mindössze da Costa harmadik versenye volt a Techeetah-val, és szerinte ez is volt az oka annak, hogy nem volt tökéletes a kommunikáció.

„Ez egy újonnan összerakott csapat. Még tanulom őket, ők is tanulnak engem, talán félreértettük egymást. De túl későn reagáltunk erre a helyzetre, amikor már csak egy kör volt hátra.”

A DS Techeetah csapatfőnöke, Mark Preston is elmondta a véleményét az akkumulátoros ügyről a Motorsport.com-nak:

„Ez a különböző pedálok és az újragenerálás közötti egyensúlyozásról szól. Szóval amikor da Costa támadt, akkor valamivel több energiát generált az akkumulátora. Ez egy normális dolog volt. Mindent elterveztünk, de a dolgok nem teljesen a terveink szerint alakultak.” – mondta Preston.


Remek drónfelvételek érkeztek Zandvoortból, kiegészülve a számítógépes grafikákkal, amik abban segítenek, hogy átlássuk az új vonalvezetést, benne a döntött kanyarral is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Látványos képeken a Formula E versenye Santiagóból
Következő cikk Buemi nehezen viseli, hogy a technikai hiba nem volt elég büntetés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország