Jorda bevallotta, nem ő futotta a 2. legjobb időt délelőtt a Formula E-teszten

Ellentmondásos helyzetbe került vasárnap Carmen Jorda, ugyanis a hazai sajtó ünnepelte a spanyol teljesítményét, miközben a szóban forgó köridőt nem ő, hanem a Nissan állandó versenyzője, Oliver Rowland érte el.

Carmen Jordá, Nissan e.dams

Carmen Jordá, Nissan e.dams

DAMS

Jorda a Nissan e.dams révén tesztelhetett Ad-Diriyahban, délelőtt Rowlanddel osztoztak a Gen2-es autón, és a live timing alapján nem derült ki, hogy ki futotta meg azt az 1:11.435-ös időt, ami a második legjobbnak bizonyult Frijns mögött. A spanyol AS örömtelien számolt be arról, hogy milyen remek eredményt ért el a hazai versenyzőnő, ami többekből ellenérzést váltott ki, honfitárs kollégák is poénra vették Jorda teljesítményét. Később kiderült, az 1:11-es kör Rowland nevéhez fűződik: Jorda 13 kört tett meg délelőtt, majd átadta az autót kollégájának, aki további 12 kört abszolvált vele.

Jorda legjobb köre 1:13.445 volt, amivel a 14. helyen zárt volna délelőtt a 20 résztvevő közül, köztük kilenc nővel. Az érintett elmondta, nem foglalkozik mások véleményével, sokkal inkább azzal, milyen tapasztalatra tett szert a teszten.

„Oliver futotta az 1:11-es időt”- mondta Jorda a Motorsport-Magazin kérdésére. „Őszintén: nekem mindegy, mit mondanak mások. Egyébként sem olvasok már ilyeneket.”

„Nagyon élveztem a tesztet és a csapattal folytatott munkát, a jövőben is együtt fogunk dolgozni. A Gen2-es kocsi valóban nagyon gyors, előtte csak egy demókört mentem a régi kocsival. Az első szektorban nehézségekbe ütköztem, de délután összességében jobban ment – azért is, mert nagyobb volt a tapadás a pályán.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk De Silvestro megköszönte Massának a kölcsönkapott Formula E-autót
Következő cikk F1-es bajnok akar lenni a gerinctörést szenvedett női pilóta

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország