Carey: A Formula E társadalmi ok, és egyben utcabál

A Forma-1 vezérigazgatója kizárja a két kategória közötti versengést, kiemelve a száguldó cirkusz erőfeszítéseit a környezetvédelem érdekében.

Chase Carey, Chairman, Formula 1

Jerry Andre / Motorsport Images

A Formula E folyamatosan fejlődik 2014-es indulása óta, ám Chase Carey nem aggódik az F1 státusza miatt. Nem szeretné összehasonlítani a két sorozatot, mivel véleménye szerint a két kategóriának nincs sok köze egymáshoz.

A Formula-1 igazgatója állítja, hogy az elektromos kategória középpontjában az utcai versenyek hangulata és a Föld védelme áll.

„Nagyon különbözünk egymástól, nem vagyunk versenytársai a Formula E-nek, ami inkább egy társadalmi ok és egy utcabál keveréke” – nyilatkozta Carey a New York Times-nak. Carey hozzátette, hogy ők is tesznek lépéseket a környezetvédelemért.

Kiemelendő, hogy a száguldó cirkusznak ambiciózus tervei vannak a témában 2030-ra, a hibrid éra bevezetésével pedig már elmozdultak ebbe az irányba.

Még több F1 hír:

„A környezetvédelem tekintetében 2030-ban egy olyan kezdeményezést indítunk el a sportágban, amivel minimalizáljuk az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Hisszük, hogy egy olyan irányba terelhetjük a sportágat, ami fontos a világnak, a szurkolóinknak és a partnereinknek egyaránt” - mondta.

„Mi mindig is a motorsport világának vezető platformja voltunk, és most lehetőségünk van vezető szerepet játszani abban, hogy megmutassuk, a belső égésű motor és a hibrid erőforrás megfér egymás mellett, és ezzel hogyan járulhatunk hozzá a környezetvédelemhez.”

A tervezett változtatások, illetve a Formula E-hez kepést meglevő különbségek miatt a vezérigazgató úgy véli, hogy a Száguldó Cirkusz presztízse nincs veszélyben. Biztos abban, hogy a sorozat nagyszámú rajongóbázisa kitart mellettük szezonról szezonra.

„A Formula-1 nagyszerű jövő előtt áll. Egy egyedülálló sportág, amely elbűvöli a világot, rengeteg értékkel bír, komoly múltra tekint vissza és több mint 500 millió ember rajong érte. Magával ragadó és egyben csodálatos” – mondta Carey. Pontosan a rajongók megtartása és számuk növelésében játszanak nagy szerepet az új, 2021-es szabályok, amelyeknek a célja a nagyobb egyenlőség elősegítése a csapatok között, ami még látványosabb versenyekhez vezet.


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: világbajnoksággá válik a Formula E
Következő cikk Wolff: A kérdés, hogy az F1-ben maradok-e

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország