Buemi rendkívül csalódott és kissé dühös amiatt, ami Marokkóban történt

Egyelőre nem úgy alakul a Nissan e.dams és Sébastien Buemi új szezonja Formula-E-ben, mint azt eltervezték.

Sébastien Buemi, Nissan e.Dams

Sébastien Buemi, Nissan e.Dams

Joe Portlock / Motorsport Images

A 30 esztendős svájci versenyző, aki 2009 és 2011 között a Forma-1-ben is versenyzett a Toro Rosso színeiben, 2014 óta rendszeres indulója a Formula E-nek, ahol a kezdetektől az e.dams csapattal indult. 2018 óta az istálló Nissan e.dams néven szerepel a kategóriában, de Buemi eddig csak egy 6. és egy 8. helyet tud felmutatni.

Még több F1 hír:

A szombati időmérő edzésen Marokkóban Buemi is ott volt a super pole-ban a hat leggyorsabb versenyző között. Végül a negyedik rajthelyet kaparintotta meg, ám a futamot csak egy gyengébb pontszerzéssel abszolválta.

Pedig sokkal jobban is alakulhatott volna Sébastien futama, ha a verseny legelején nem keveredik bele egy incidensbe, közvetlen előtte Jean-Éric Vergne autójával. Ezzel nem kevesebb, mint 10 helyet esett vissza. Buemi nem adta fel és ugyan jó tempót mutatott, csak a 8. helyig tudott felzárkózni.

Nyilvánvalóan ez pedig nem az az eredmény, amit várt volna.

„Nem látom magam előtt azt a pontot, hogy egy olyan rossz startunk lett volna, mint ez. Nyilvánvalóan nem gondoltunk arra, hogy mindez meg fog történni. Egy kicsit kiábrándító, mert úgy gondolom, hogy a tempónk még mindig jó volt, amikor felzárkóztunk, hasonlóan a Techeetah autójához. Talán egy kicsivel megint mögöttük voltunk, de most jobb volt a helyzet ezt illetően, mint az első versenyen.” – nyilatkozta Buemi a Motorsport.com kérdésére.

„Az első kanyarban azonban mindent elvesztettem, kikerülvén JEV-et. Rossz helyen voltam, rossz időben.”

Sébastien Buemi, Nissan e.Dam, Nissan IMO1

Sébastien Buemi, Nissan e.Dam, Nissan IMO1

Fotó készítője: Joe Portlock / LAT Images

„JEV rossz startot vett, de próbálkozott. Sajnálatos, ami történt, mert ezzel a kikerüléssel 10 helyet veszítettem. Kár, hogy ezzel nemcsak ő fizette meg az árát, hanem én is. Mi akkor ott mindent elvesztettünk. Csak ki kellett volna pördülnie és ennyi.”

Buemi próbál pozitív maradni, de az első két versenyen sok pontot veszített, ami a végelszámolásnál adott esetben a címébe is kerülhet. Feltéve, ha a Nissan elég gyors lesz ehhez.

„Az időmérő edzés nem volt rossz. A versenytempó jobb volt, mint az első futamon. Ha megnézzük a versenyköröket, kivéve azt, amikor Vergne támadómódban volt, nem voltam rossz. Keményen kell dolgoznunk azon, hogy visszatérjünk.”

Összefoglaló videó Marokkóból

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wehrlein biztos benne, a dobogón végzett volna, ha nem ütik ki az első körben
Következő cikk A DTM-bajnokot meglepte, milyen sok a teendő egy Formula E-kocsiban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország