Buemi arra gyanakszik, fékhiba miatt esett ki Chilében

Sebastien Buemi két alkalommal is kocsit tört szombaton, és a svájci versenyző arra gyanakszik, hogy mindkét eset ugyanarra az okra vezethető vissza. A Nissan e.dams versenyzője az újabb nullázás ellenére is pozitív gondolatokkal távozik a helyszínről.

Sébastien Buemi, Nissan e.Dams

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Buemi csúnyán odacsapta a Nissant az első edzésen Chilében, de mindez nem hátráltatta a további programban: az időmérőn is erős kört tett oda, a második rajtkockát szerezte meg a szuper pole-ban, ami elsőre változott di Grassi kizárásának köszönhetően. Az ePrix-n is az élen haladt, amikor Bird nyomás alá helyezte, de ismét a fal okozta a svájci versenyző vesztét.

„Sajnos ahhoz hasonló hiba történt, mint az első edzésen, amikor balesetem volt”- kezdte Buemi. „Úgy tűnik, valami gond volt a fékekkel, és alapvetően ezért hagytam el a pályát. Amint kikerültem arra a részre, már nem tudtam fékezni.”

Buemi a 11. helyen áll a bajnokságban három fordulót követően, meglehetősen nehezen indul a szezonja a Renault-ból átvedlett Nissannal, de igyekszik optimistán kezelni a helyzetet.

„Próbálom a pozitívumokat megragadni a mai napból, mert ha pole-ban vagy és a futam nagy részén az élen állsz, akkor az azt jelenti, hogy masszív lépést tettünk meg az első futamhoz képest, amikor tényleg lassúak voltunk. Ma gyorsak voltunk – az egyik leggyorsabb a versenyen. Próbálom kiragadni a pozitívumokat, és erősebben visszatérni Mexikóban.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wehrlein csalódott a második hely miatt, mert nyerni akart Santiagóban
Következő cikk Újabb csalódás Massának a Formula E-ben, de vannak pozitívumok is

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország