Újabb drámai futam a Formula E-ben: Bird nyert Hong Kongban Massa csapattársa előtt

Mexikó után Hong Kongban is egy szenzációsan izgalmas, végig lüktető versenyt láthattak a nézők, ami drámai véget ért, mint már oly sokszor a Formula E történetében.

Sam Bird, Envision Virgin Racing, Audi e-tron FE05

Sam Bird, Envision Virgin Racing, Audi e-tron FE05

Alastair Staley / Motorsport Images

A Fomula E történetének 50. versenyét Vandoorne várhatta az élről. A belga újonc élete első rajtelsőségét ünnepelhette. A McLaren korábbi versenyzője mögött Rowland foglalt helyet, majd jött Lotterer, Paffett, Di Grassi és Mortara. A legjobb tízben még Bird, Buemi, Massa és Frijns volt ott. A Venturi svájci versenyzője eredetileg a harmadik kockáról várhatta volna az elektromos viadalt, de a büntetése miatt három hellyel hátrébb került, míg a nagy bajnoki esélyes Mahindra mindkét autójával a mezőny legvégén parkolhatott.

A pilóták az eddigiekkel ellentétben messze jobb körülmények között állhattak fel a rajtrácsra. Az aszfalt azonban továbbra is nedves volt.

A rajt pillanatai

 

A 45 perces verseny több ütközéssel vette kezdetét, de nem történt tömegbaleset. Az ide-oda csattanások azonban megszámlálhatatlanok voltak a mérhetetlenül szűk pályán. Piquet például az utolsó helyre zuhant vissza a Jaguarral, közvetlen Sims mögé.

Az első kör után már Rowland vezette a futamot Bird és Vandoorne előtt, akit Lotterer és Paffett üldözött. Röviddel ezt követően jött az első dráma, amivel teljes pályás sárga zászló volt érvényben, és a biztonsági autónak is akcióba kellett lendülnie. Nasr a sérült autójával nem tudta bevenni a kanyart, akibe emiatt Wehrlein beleszállt. A németbe pedig a belga csapattársa csúszott bele. Mindhárom autó súlyosabb károkat szenvedett, így hamar kiestek, köztük a két Mahindrával.

A Nasr-Wehrlein-d'Ambrosio hármas kiesése

 

A SC ideje alatt így nézett ki a TOP-10 sorrendje: Rowland, Bird, Vandoorne, Lotterer, Paffett, Mortara, Di Grassi, Buemi, Frijns, Abt / Massa, Evans, Turvey, Da Costa, Dillmann, Vergne...

Valamivel több mint 30 perc volt hátra, amikor a versenybíróság ideiglenesen leállította a futamot. A versenyzők visszaálltak a bokszba, és várták, hogy újra szabad jelzést kapjanak.

A versenybíróság a kihagyás miatt néhány percet hozzáadott az időhöz. 36 percet mutatott az óra, amikor a biztonsági autó visszatért a bokszba. Piquet a sérült gépével a garázsban maradt, így nemcsak Nasr, Wehrlein és d’Ambrosio esett ki igen hamar, hanem a brazil bajnok is.

Újra zöld jelzés

 

A 6. körben a Nissannál fogták a fejüket, mivel Rowland hirtelen lelassult, miközben 9 autó is elment mellette, amivel Bird vette át a vezetést Lotterer és Vandoorne előtt. Bird sokáig nem örülhetett. A tapasztalt versenyző hibázott, amit Lotterer kegyetlenül kihasznált. Vandoorne mögé pedig Mortara vetődött be Paffett megelőzésével. 

Lotterer és Bird a 12. körben már több mint 6 másodperccel vezettek a mezőny előtt. A két élmenő teljesen más dimenzióban autózott. Kettejük között 0.6 másodperc volt a differencia. Ide-oda dobálták a legjobb köröket, amikkel senki sem tudta tartani a lépést. A 14. körben Di Grassi előzött egyet, amit Paffett bánt. A brazil az 5. helyre zárkózott fel. Rowland pedig Abt mellett ment el, nem túl tisztán... A két autó többször is összeért egymással a 9. helyért zajló csatában. Sims volt a következő kieső a csattanása után a 18. körben.

Rowland keménykedése Abt ellen

 

21 percet mutatott az óra, amikor Bird centikre került Lotterertől, aki egyértelműen feltartotta őt. Mortara előzési kísérlete azonban sikeres volt, és elvette Vandoorne dobogós helyét. Buemi a másik Nissannal a 20. körben került bajba. A Forma-1-et is megjárt versenyző Mexikóhoz hasonlóan nullázott. A műszaki hiba nagyon felbosszantotta. Vandoorne követte őt a kiesők között, így számára is elszálltak a dobogós remények. Az autója egyszerűen megállt alatta a pálya szélén.

A 24. körben, az újabb biztonsági autós fázis ideje alatt a következőképpen mutatott a TOP-10 sorrendje: Lotterer, Bird, Mortara, Di Grassi, Frijns, Abt, Massa, Paffett, Evans, Turvey. Kiesők: Piquet, d'Ambrosio, Wehrlein, Nasr, Sims, Buemi, Vandoorne.

A mezőny 12 perccel a vége előtt indulhatott be újra. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy Lotterer és Bird komolyabb előnye tovaszállt.  Két körrel később Mortara a harmadik helyen már 4 másodperces hátrányban volt, szóval minden ugyanúgy folytatódott tovább - Lotterer és Bird kiemelkedett a mezőnyből. 

A Nissannak a 30. körben jött a totális bukás: Rowland összetörte az autóját. A gyári alakulat megint pontszerzés nélkül utazik tovább. A leparkolt Nissan miatt 5 perccel a leintés előtt megint pályára hajtott az SC. A pilótáknak 2 percük, valamint plusz 1 körük volt arra, hogy alkossanak valamit a végjátékban.   

Az utolsó pillanatok hozták az igazi drámát Lotterer defektjével, aki így nemcsak az első helyet veszítette el, hanem még csak pontot sem szerzett. A futamot Bird húzta be Mortara és Di Grassi előtt. A legjobb ötben Frijns és Abt volt ott, akiket Massa, Evans, Paffett, Turvey és Da Costa követett.

Lotterer a Bird elleni csata részeként kapott defektet, ami miatt vizsgálat alá is helyezték a győztest.

A következő verseny március végén kerül megrendezésre Kínában, amiről szintén részletesen fogunk beszámolni, kezdve az időmérő edzéssel.

Hely # Versenyző Csapat Különbség
1 2 United Kingdom Sam Bird  United Kingdom Virgin Racing -
2 48 Switzerland Edoardo Mortara  Monaco Venturi 1.694
3 11 Brazil Lucas di Grassi  Germany Team Abt 2.682
4 4 Netherlands Robin Frijns  United Kingdom Virgin Racing 3.230
5 66 Germany Daniel Abt  Germany Team Abt 3.679
6 19 Brazil Felipe Massa  Monaco Venturi 4.952
7 20 New Zealand Mitch Evans  United Kingdom Jaguar Racing 5.711
8 17 United Kingdom Gary Paffett  Germany HWA AG 6.062
9 16 United Kingdom Oliver Turvey  China NIO Formula E Team 7.318
10 28 Portugal Antonio Felix da Costa  United States Andretti Autosport 8.186
11 7 Argentina Jose Maria Lopez  United States Dragon Racing 8.912
12 8 France Tom Dillmann  China NIO Formula E Team 9.519
13 25 France Jean-Eric Vergne  China Techeetah 13.298
14 36 Germany Andre Lotterer  China Techeetah 25.964
Kiesett 22 United Kingdom Oliver Rowland  France DAMS 7 kör
Kiesettet 5 Belgium Stoffel Vandoorne  Germany HWA AG 16 kör
Kiesett 23 Switzerland Sébastien Buemi  France DAMS 17 kör
Kiesett 27 United Kingdom Alexander Sims  United States Andretti Autosport 20 kör
Kiesett 6 Brazil Felipe Nasr  United States Dragon Racing 35 kör
Kiesett 94 Germany Pascal Wehrlein  India Mahindra Racing 35 kör
Kiesett 64 Belgium Jérôme d'Ambrosio  India Mahindra Racing 35 kör
Kiesett 3 Brazil Nelson Piquet Jr.  United Kingdom Jaguar Racing -

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vandoorne nyerte az esős időmérőt a Formula E-ben Hong Kongban
Következő cikk Lotterer kissé dühös, amiért Bird „unfair” módon elvette a győzelmét Hong Kongban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország