Bakik a Jaguarnál Marrakeshben

A Jaguar mind Mitch Evansnél, mind James Caladónál kétkörös etapokat alkalmaztak a megszokott háromkörös helyett. Evans emiatt csak a kockás zászló után kezdett bele gyorskörébe.

Mitch Evans, Jaguar Racing, Jaguar I-Type 4 Oliver Turvey, NIO 333, NIO FE-005, Neel Jani, Porsche, Porsche 99x Electric

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Mitch Evans, a Jaguar csapatának versenyzője mérges volt, mert nem tudott mért kört futni a marrakeshi időmérőn, miután a Jaguar stratégiai hibákat követett el. Evans a leggyorsabb volt a második szabadedzésen, és úgy érkezett meg az időmérőre, hogy a legutóbbi futamon, Mexikóban megnyerte a viadalt, amivel átvette a vezetést összetettben.

Ahhoz, hogy a Superpole-ba továbbmenjen, csapata kétkörös (felvezető és gyorskör) etapokra küldte ki három helyett. Evans viszont lassú volt, különösen az utolsó szektorban, és későn ért át a célvonalon - végül 268 ezreddel maradt le. Ennek ellenére folytatta, és 1:17.4-es idővel messze az első helyen jutott volna be az időmérő második szakaszába.

Még több hír:

“Meg kell vizsgálnunk. Azt gondoltam, hogy a kockás zászló előtt értem célba, de ezek szerint nem. Természetesen mérges vagyok, 1:17.4-es kört csináltam, ami elégnek kellett volna lenni. Ebben a pozícióban (mint listavezető), nem lenne szabad ilyen hibákat elkövetnünk.” - jegyezte meg Evans.

Az új-zélandi, aki a pole-ból induló Antonio Felix da Costával egy időben jött ki a bokszutcából, de az utolsó szektorra érve lemaradt a portugáltól. Azzal, hogy a Jaguar tovább kint hagyta Evanst, ezzel megsértették a szabályzat 33.3-as pontját, mely szerint egy versenyző kétszer nem haladhat át a célvonalon a kockás zászló leintésekor. Emiatt vizsgálat alá került.

Mitch Evans, Jaguar Racing, Jaguar I-Type 4

Mitch Evans, Jaguar Racing, Jaguar I-Type 4

Fotó készítője: Andrew Ferraro / Motorsport Images

James Barclay, a Jaguar csapatvezetője a következő választ adta az Autosport kérdésére: “Kétkörös stratégiára váltani a pályától, valamint a hőmérséklettől is függ. Rengeteg faktor jön számításba ilyenkor.”

“Úgy éreztük, hogy nekünk volt a leggyorsabb választékunk. Még mindig azt gondolom, hogy ez volt a legjobb is egyben. Normális esetben minden esetre van egy tervünk, stratégiánk az időmérő előtt. Mindig biztonságban kell lenni, és biztonságban is voltunk.”

További híreink:

“A harmadik szektorban jókora időelőnyünk volt a kockás zászlóval szemben, emiatt nem is aggódtunk. Csakhogy bizonytalan okokból a harmadik szektorban időt vesztettünk, aminek köze lehet a da Costával szembeni pályán fenntartott pozíciónk, és ezért kell kivizsgálnunk az esetet, valamint magunkhoz igazítani az időt.”

“Bármilyen szempontból nézzük, hibáztunk. Fájó, hiszen a pole-t is megszerezhettük volna. Kár, hogy nem tudunk ezeken túllendülni.”

A hiba ellenére, James Calado, Evans csapattársa ugyanazzal a stratégiával ment, mégis 20 másodperccel előbb küldték ki, mint Evanst. Calado végül tizedikként zárt, és így fogalmazott: “Kár Mitchért, hiszen az egyik legjobb autó a miénk.” Calado Mexikóban 17.-ként végzett, mielőtt kizárták volna túlzott energiafogyasztásért.


A Mercedes-AMG GT sorozat legvadabb tagja is megérkezett a Nürburgringre, ahol a gyártó szakemberei a modell padlógáz melletti viselkedését is szemügyre vették.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vergne útja a kórháztól a dobogóig
Következő cikk Bird az időpazarló csaták miatt panaszkodott a marrakeshi FE futam után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország