Kemény hétvége, végül egy kisebb győzelem az Audinál

Kettős pontszerzéssel, de nem azzal az eredménnyel zárta a szaúd-arábiai hétvégét az Audi Sport ABT Schaeffler, mint amire számítottak a csapatnál. Rengeteg a tennivaló a következő futam előtt, ami január 12-én esedékes Marrakeshben.

Daniel Abt, Audi Sport ABT Schaeffler, Audi e-tron FE05

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Allan McNish, az alakulat főnöke elmondta, az, hogy a kedvezőtlen rajthelyek után sikerült mindkét kocsival pontot szerezni, olyan volt, „mint egy kisebb győzelem, habár nem az a győzelem, amiért eljöttek ide”. „Az ellenfelek előreléptek, ahogy arra számítottunk, ami azt jelenti, remek csaták lesznek később a szezonban”- értékelte McNish.

„Úgy vélem, minden csapat igencsak szenvedett ilyen körülmények között ezen a nehéz versenypályán, ami mindenki számára új volt. Az időmérő olyan volt, mintha hazardíroznál, senki sem tudott tökéletesen felkészülni. Végül be kellett érni azzal, hogy Daniel és Lucas is pontot szerzett, de elég nyilvánvaló, hogy nem ilyen eredményre számítottunk és ennél többre vagyunk képesek. Sok házi feladatot viszünk haza magunkkal, és világos, hogy fejlődni akarunk a következő versenyre Marrakeshben.”

Abt a 11. helyről rugaszkodott el szombaton, az ötödik szezon első felvonásán. „Kemény napunk volt, ez elég nyilvánvaló”- mondta Abt. „Nem úgy sikerült, mint arra számítottunk. A nyolcadik helyen végeztünk, pontokat szereztünk – lehetne rosszabb is, de elég egyértelmű, hogy dolgoznunk kell, meg kell értenünk, miért nem vagyunk előrébb. Világos, hogy ez a célunk. Van egy kis időnk Marrakeshig, keményen fogunk próbálkozni, és remélhetőleg jobb formában leszünk következő alkalommal.”

Di Grassi kifejtette, „kemény csatákkal tűzdelt versenye volt”. „Az Audi technikai szabályszegése miatt a 18. lettem a rajtrácson, de egészen a kilencedik helyig küzdöttük fel magunkat. Pár pont a zsebben, remélhetőleg Marrakeshben nem kapunk büntetést, és további dobogókért fogunk harcolni”- tekintett előre.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Több büntetéssel és egy 17. hellyel ért véget Massa első Formula E-versenye
Következő cikk Buemi csalódott a hatodik hellyel, Rowland tapasztalatot gyűjt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország