A tavalyi bajnok, Antonio Felix da Costa a pole-ban Monacóban!

A Formula E címvédője, Antonio Felix da Costa szerezte meg az első rajtkockát Monacóban egy elképesztően szoros kvalifikáción, ahol a legjobb négy versenyzőt mindössze hat századmásodperc választotta el egymástól.

A tavalyi bajnok, Antonio Felix da Costa a pole-ban Monacóban!

A DS Techeetah versenyzője egy győzelmet bukott el legutóbb Valenciában, mivel kifogyott az energia az autójából, ez pedig érthető módon nem tette őt boldoggá, így most mindenképpen vissza akart vágni. A harmadik csoportból sikerült is neki a legjobb hatba jutnia.

A superpole-ban aztán a portugál egy 1:31,317-es körrel állt az élre, ezt pedig már senki nem tudta megjavítani, így övé lett az első rajtkocka, karrierje során már hatodszor, előnye azonban csak 12 század volt.

További híreink:

A pontversenyben harmadik helyen álló Robin Frijns utolsóként próbálkozhatott az időmérő záró szakaszában, miután megnyerte a saját csoportját, és az első szektorban még nagyon közel volt riválisához. A pálya középső részén aztán elbukott egy tizedet, amelyből a végén ugyan még vissza tudott hozni, de ez már nem volt elég a pole-ra.

A szabadedzésen még a legjobb Mitch Evans végül a harmadik helyre tudott bejönni a Jaguárban, míg a kétszeres FE-bajnok, Jean-Eric Vergne a negyedik pozícióból várhatja majd a lámpák kialvását, és az ő hátránya is csak 0,059 század volt márkatársához viszonyítva. Elmondható tehát, hogy ennél sokkal szorosabb időmérőt nem igazán lehetett volna összehozni.

A legjobb ötbe még Maximilian Günther fért be, de az ő lemaradása már tetemes volt a BMW volánjánál, hiszen több mint hét tizedet kapott Da Costától, miután az első szektorban látszólag túlmelegítette az abroncsait, és már nem tudta visszanyerni az időt.

 

A superpole utolsó résztvevője, Oliver Rowland ugyan elsőre megverte Günthert, de aztán kizárták, mivel túl későn indult el a bokszból, és akkorra már zárva volt annak kijárata, így végül a hatodik rajtkockából indulhat majd ma délután.

A hetedik helyre Nick Cassidy jött be a másik Virginnel, mögötte Pascal Wehrlein, Alex Lynn és Norman Nato fért még be a legjobb tízbe. Nato azonban korábban kapott egy kéthelyes rajtbüntetést, így végül René Rast örökölte meg az ő helyét az Audival.

A két Mercedsnek nem sikerült jól a kvalifikáció. Stoffel Vandoorne csak a mezőny hátsó harmadából várhatja a rajtot, míg a pontversenyt vezető Nyck de Vries csak a 23. lett, miután túlságosan is ráment egy bukkanóra, aminek következtében az autója kisebb energiamódba kapcsolt. Mire ismét teljes erővel ment a Mercedese, addigra már rengeteg időt bukott el.

Mögüle csak Sergio Sette Camara indulhat, aki az utolsó kanyarban kicsúszott, és falnak csapta az autóját, ezzel piros zászlót előidézve.

Íme a teljes végeredmény:

Verstappen vitte az F1-es harmadik szabadedzést Barcelonában

megosztás
hozzászólás
Lépett az FIA: nem akarnak második lebőgést
Előző cikk

Lépett az FIA: nem akarnak második lebőgést

Következő cikk

Da Costa egy utolsó körös előzéssel nyerte a Monaco E-Prix-t!

Da Costa egy utolsó körös előzéssel nyerte a Monaco E-Prix-t!
Hozzászólások betöltése