A Porsche próbál magyarázatot adni a borzalmas mexikói futamra

A Porsche Formula-E pilótája, Andre Lotterer magyarázta a futam végén, hogyan esett szét a futama a Mexico City E-prixn, miután megszerezte élete első Formula-E pole-pozícióját. A superpole szétlövésben 0.063 másodperccel előzte meg a későbbi futamgyőztes Mitch Evanst.

Sébastien Buemi, Nissan e.Dams, Nissan IMO2 Andre Lotterer, Porsche, Porsche 99x Electric

A német gyártó negyedik FE futamán azonban kiesett, csapattársa, Neel Jani a 14. helyen futott be, ami nem pontszerző hely. Lotterer az első kanyarban elvesztette a vezetést, miután kisodródott miközben Mitch Evans ellen védekezett.

Az Autosportnak azt nyilatkozta: „Rosszul rajtoltam, nagyon kipörögtek a kerekek, úgyhogy erre rá kell néznünk. Próbáltam megtartani a vezetést, de Mitch jobb lendülettel érkezett, és eléggé agresszív volt az első kanyarban.”

„Összeütköztünk, és leszorított a kanyarcsúcspontról, majd amikor visszatértem a pályára összeértem egy Virginnel (Sam Bird), ezért meggyengült a karosszériám.” Lotterer visszaesése drámai fordulatot vett, amikor jobb első kerekének sárvédője ráesett a kerékre, nagy füstöt és egy kisebb tüzet is generálva.

Kiállt a bokszutcába, hogy megpróbálják megjavítani a sérült elemeket, de végül ki kellett állnia. Hasonlóan Jean-Eric Vergne Santiago E-prixn balesetéhez, Lotterer is a fal érintésével próbálta letörni autójáról a sérült karosszériaelemet.

„Csak remélni tudod, hogy leesik” – nyilatkozta Lotterer. „Próbáltam hozzáérinteni a falhoz, hogy leessen, de nem tört le.” Amikor arról kérdezték, hogy a Porschének meg lett volna-e a versenytempója ahhoz, hogy a dobogóért harcoljon, azt felelte: „Nem is tudtuk felvenni a ritmusunkat.”

„Mindenki figyelmen kívül hagyta a fogyasztást, a stratégiákat, aztán volt egy safety car is (Nico Müller kiesése miatt). „Hiszem, hogy jó autónk van, és továbbra is azon dolgozunk, hogy még jobb legyen.”

Még több F1 hír:

Múlthéten a Formula-E bemutatta a GEN 2 EVO autót, amit a 2020-21-es szezontól fog használni a sorozat. Az új dizájn már nem tartalmaz első kerékvédőket, amivel a törmelék mennyiségét kívánják csökkenteni.

Amiel Lindesay, a Porsche csapatvezetője szerint jó lépés eltüntetni a takarópaneleket, nyilatkozta az Autosport.com-nak. „Lotterer két autóval is kontaktba került, majd a fallal is kapcsolatba került, és a karosszériaelem beszorult a felfüggesztés alá. A többi már történelem.”

„Jelenleg, az első kanyaros káoszban, ha neked mennek, akkor vége a versenyednek.”

Neel Jani, aki korábban a Porsche WEC pilótája volt, amíg be nem szüntették az LMP1 programot, büntetést is kapott a mexikói versenyen.

Boxutcai áthajtásos büntetést kapott, miután nem tartották figyelembe az egységes gyorsítópedálra vonatkozó szabályokat. Lindesay hozzátette, egyelőre nem állapították meg, mi okozhatta a kihágást.

„Sajnos a safety car utáni újraindítás során volt egy apró technikai szabálytalanságunk, az egységes gyorsítópedállal kapcsolatban. Még mindig vizsgáljuk, mit történhetett vele. Egy kicsit több munkára van még szükségünk otthon.”

Neel Jani még nem szerzett pontot első Formula-E szezonja során.


A következő videós anyagban a Mexikó E-Prix hivatalos összefoglaló videóját nézhetjük meg. Egy verseny, ami egy igen furcsa végeredményt hozott. Az elektromos bajnokság tovább robog.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Összefoglaló videón a Formula E látványos mexikói versenye
Következő cikk Keserű csalódás lett Mexikó a Virgin számára

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország