Jelentés az időmérőről

A Mercedes és a Venturi nem vehetett részt az időmérőn, Frijnsé a pole!

A Formula E szezonjának második időmérőjén a Mercedes és a Venturi nem vehetett részt Edoardo Mortara balesetének kivizsgálása miatt, a hiányukban pedig Robin Frijns bizonyult a leggyorsabbnak, aki mellőle Sergio Sette Camara indulhat ma este.

Robin Frijns, Envision Virgin Racing, Audi e-tron FE07

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Szombaton került megrendezésre a Formula E 2020/21-es szezonjának második versenye, a helyszín pedig maradt Szaúd-Arábia. A fontos történések már a szabadedzésen elkezdődtek: Edoardo Mortara keményen a falnak ütközött az edzés vége felé, és kórházba is szállították a portugál versenyzőt.

Szerencsére Mortara végig tudatánál volt, beszélt, és tudta mozgatni az ujjait, viszont elővigyázatosságból benntartották a kórházban. A baleset következményeképp nem vehettek részt az időmérőn a Mercedes hajtásláncát használó csapatok, vagyis a Venturi és a Mercedes, tehát Mortarán kívül az első futam győztese, Nyck de Vries, illetve Stoffel Vandoorne és Norman Nato sem vehetett részt a kvalifikáción, miközben vizsgálták a hajtásláncot.

Emiatt az első időmérős csoportban a megszokott hat versenyző helyett csak négyen voltak, közülük Rowland volt a leggyorsabb, majd Wehrlein, Evans és Rast következett. A második csoport körei után már Turvey állt az élen, majd Da Costa, Rowland, Sims, Di Grassi volt a további sorrend.

Még több hír:

A harmadik csoportból Frijns emelkedett ki, aki több mint 5 tizedmásodpercet vert az őt követő Blomqvistra, Turvey a harmadik helyig csúszott vissza, rajtuk kívül pedig Vergne, Buemi és Da Costa állt super pole-t érő pozícióban, majd következett az utolsó hat autó.

Az utolsó csoportból hárman fértek be a top-6-ba, így Frijns, Sette Camara, Blomqvist, Bird, Turvey és Müller küzdhetett az idény második versenyének pole-jáért, Vergne a hetedik, Buemi a nyolcadik, Lynn a kilencedik, Da Costa pedig a tizedik pozícióban végzett, majd következett a super pole.

A super pole első körét Nico Müller teljesítette, aki egy 1:09.060-as idővel kezdett, amivel nem volt elégedett a svájci pilóta. A sorban Turvey következett, aki simán verte Müller idejét, és az 1:08.439-es idejével az élre állt.

Azonban nem sokáig maradt ott: Bird mindössze 34 ezredmásodperccel verte meg Turveyt, majd Turvey csapattársa, Blomqvist meg pályára, viszont a köre csak a harmadik pozícióra volt elég, amikor már csak Sette Camara és Frijns volt hátra.

 

A tegnapi kvalifikáción még kicsúszott Sette Camara, viszont a mai időmérőn két tizedet tudott verni Bird idejére, így ő állt az első helyen, amikor a Virgin versenyzője, Robin Frijns pályára gurult. A holland egy lila szektorral kezdett, majd a harmadik szektorban is ő volt a leggyorsabb, ezzel övé lett a pole, szűk 3 tizedmásodperces előnnyel.

A verseny magyar idő szerint 18 órakor kezdődik, Magyarországon pedig az Eurosport 2-n és az Eurosport Playeren lehet követni a teljesen elektromos széria történéseit.

Helyezés Versenyző Csapat Idő Hátrány km/ó
1 Netherlands Robin Frijns United Kingdom Virgin Racing 1'07.889   132.251
2 Brazil Sergio SetteCamara DRAGON / PENSKE AUTOSPORT 1'08.178 0.289 131.690
3 United Kingdom Sam Bird Jaguar Racing 1'08.405 0.516 131.253
4 United Kingdom Oliver Turvey United Kingdom NIO Formula E Team 1'08.439 0.550 131.188
5 United Kingdom Tom Blomqvist United Kingdom NIO Formula E Team 1'08.732 0.843 130.629
6 Switzerland Nico Müller DRAGON / PENSKE AUTOSPORT 1'09.060 1.171 130.008
7 France Jean-Eric Vergne China Techeetah 1'08.471 0.582 131.127
8 Switzerland Sébastien Buemi France DAMS 1'08.544 0.655 130.987
9 United Kingdom Alex Lynn India Mahindra Racing 1'08.632 0.743 130.819
10 Portugal Antonio FelixdaCosta China Techeetah 1'08.649 0.760 130.787

Leclerc: Hamarosan visszatérünk az élre!


A Motorsport Images gyönyörű képeinek segítségével megtekinthetitek a 2021-es F1-es rajtrácsot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nyck de Vries nyerte a Formula E 2021-es szezonjának első versenyét
Következő cikk A Mercedes megoldotta a problémákat - ott lesznek a versenyen!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország