Hivatalos: A Mercedes és a Porsche is készíthet erőforrást az FE-ben

Az FIA megerősítette, hogy a Mercedes és a Porsche azon 11 formula e-s istálló közé tartozik, akik erőforrást készíthetnek az elektromos széria hatodik szezonjában, vagyis 2019/20-ban.

A két autóipari óriás tavaly júliusban erősítette meg, hogy érdekeltek lennének a FE-s szereplésben, és most az irányító testület jóváhagyta a jelentkezésüket, vagyis ezt követően gyárthatnak erőforrásokat. 

A Mercedes és a Porsche a meglévő FE-s gyártókhoz csatlakozik - Audi, DS, Jaguar, Mahindra, NIO, Penske és Venturi - a hatodik szezonban, illetve jön még a Nissan is, akik a Renault helyét veszik át. A BMW pedig az ötödik szezonhoz csatlakozik. 

Az FIA két éves homologizációs időszakkal számol, mielőtt az új szabályrendszer életbe lépne a 2021/22-es FE szezonban. 

A Formula E meglévő gyártói hároméves homologizációs időszakkal számolhatnak, melybe beletartozik a 2018/19-es szezon is - akkor az új Gen 2-es autót használják majd.  

"Örömmel látom a Mercedes-Benzt és a Porschét a meglévő nevek mellett a hatodik szezonra leadott gyártók hivatalos listáján." - mondta a Formula E ügyvezető igazgatója, Alejandro Agag. 

"Továbbra is felülmúljuk a kezdeti elvárásainkat, amikor ebbe az útba négy éve belevágtunk."

"Ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy kétszer annyi elismert nevet sorakoztathatunk majd fel a motorsport világából, a legnagyobb autógyártókat és autóipari márkákat - akkor azt mondtam volna, hogy megőrült. Azonban most ez a valóság."

"Ehhez jön a folyamatosan növekvő partnerlista, akik csatlakoznak az elektromos versenyzés forradalmához, akkor elég egyértelmű, hogy az ABB FIA Formula E bajnokság egy nagyon izgalmas hely a motorsportban."

Az FIA elnöke, Jean Todt szintén nagyon örül a Mercedes és a Porsche FE-s szereplésének. 

"Az ABB FIA Formula E bajnokság jövőbeni tervei egyre nagyobbak, és ma megerősíthetünk két további gyártót a hatodik szezonra, vagyis ez egyértelmű bizonyíték a sikerre."

"A Mercedes-Benz és a Porsche hosszú és színes történelemmel rendelkeznek a motorsportban, és a 11 gyártó szintje nagyon magas."

"A Formula E egyre erősebb, és a gyártók elkötelezettsége a fenntartható versenytechnológia iránt nagyon biztató."

Jaguar Racing Formula E car
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Formula E
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke mercedes, porsche