A következő szezonban új helyszínekre is ellátogat a Formula E

Az FIA nemrég tette közzé a Formula E előzetes 2021/22-es versenynaptárát, melyből kiderült, hogy a sorozat történetében először rendezhetnek majd futamot Vancouverben, Fokvárosban, valamint Szöulban.

Rene Rast, Audi Sport ABT Schaeffler, Audi e-tron FE07, Alexander Sims, Mahindra Racing, M7Electro, the rest of the field up the hill

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Idén áprilisban Vancouver városának tanácsa amellett szavazott, hogy lépjenek partnerségre a montreáli székhelyű One Stop Strategy Grouppal egy Formula E-verseny megrendezésének okán, melynek helyszíne a False Creek térség lenne.

Most pedig már megerősítést nyert, hogy az elektromos széria 2016 után ismét ellátogat majd Kanadába, méghozzá 2022. július 2-án, ezzel egy kétrészes amerikai kitérőt alkotva New Yorkkal közösen.

További híreink:

Dél-afrikai Köztársaság törvényhozó fővárosa, vagyis Fokváros is helyet kapott a következő szezon programjában, és már február 26-án ellátogat majd oda a mezőny. Ahogyan arról pedig korábban szó volt, Dél-Korea fővárosa, Szöul is debütálhat, méghozzá a szezonzáró duplafordulót rendezhetik meg augusztus 13-14-én.

Változások ugyanakkor máshol is vannak a naptárban, de Monaco megtartotta a helyét április 30-án. Korábban az FE-futam, valamint a történelmi autók eseménye felváltva került megrendezésre Monte Carlo utcáin, de az elektromos sorozat állítólag azon volt, hogy minden évben ellátogathasson a hercegségbe, miután az idei futamuk remekül sikerült.

Eközben Kína is újra rendezhet majd versenyt, méghozzá március 19-én, bár az még nem derült ki, hogy pontosan hol kerül sor a viadalra. Az FE ügyvezetője, Jamie Reigle az Autosport/Motorsport.com-nak elmondta, hogy továbbra is Sanya városa az elsődleges célpont, de a lehetőségek között van Shanghaj, Sencsen, illetve Csengtu is.

Kína mellett még a június 4-i időpont maradt tisztázatlan. Érdekes módon sem Jakarta, sem pedig Eindhoven nem szerepel a programban, pedig korábban mindkét helyszínről úgy tartották, hogy 2022-ben debütálhatnak. Az imént említett üres időpontban persze az egyikük még rendezhet futamot.

További híreink:

Valencia, ahol idén a koronavírus miatt két versenyt is rendeztek, szintén hiányzik a naptárból, amelynek első állomása egyébként Szaúd-Arábia lesz majd 2022 januárjának végén. Összességében 16 futamot erősítettek meg, duplázni pedig Diriyah, New York, London és Szöul fognak. Ez a szám egyébként a leghosszabb idényt jelentené a bajnokság történetében.

Az FIA azt is bejelentette, hogy a versenyigazgató mostantól megállíthat egy Formula E-futamot, amely a Safety Car mögül indult, majd pedig állórajttal újraindíthatja azt. Ez annak következménye, hogy idén már több esős futam esetében is a biztonsági autó mögül kellett rajtolnia a mezőnynek, ez pedig kevesebb akcióhoz vezetett az első körben.

Az autók maximális ereje pedig 200 kW-ról 220 kW-ra emelkedik majd a futamokon a Gen2-es ütemtervnek megfelelően.

Alonso tudja, hogy nyerhetett volna több bajnokságot is, de már nem kesereg ezen

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vergne: Vettel csak nevetett, amikor megtudta, hova igazolok
Következő cikk Formula E: Cassidy a pole-ban a New York-i, piros zászlóval tarkított időmérőn

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország