A Formula E szeptember után nem fog versenyezni, és inkább a 2020-2021-es szezonra fókuszálnak

megosztás
hozzászólás
A Formula E szeptember után nem fog versenyezni, és inkább a 2020-2021-es szezonra fókuszálnak
Szerző:
, Szerkesztő
2020. máj. 4. 11:23

A Formula E lezárja a 2019-2020-as szezonját októberig, akár lesz verseny, akár nem, hogy a 2020-2021-es szezonra tudjon fókuszálni, amikor is végre hivatalosan is megkapja az FIA világbajnoki státuszát.

A Formula E nemrégen jelentette be, hogy az eddig utolsó eredeti versenyeit, a New York, és a londoni szezonjára dupla E-Prixt-t is elhalasztotta, úgyhogy egyelőre nincsen verseny az FE naptárában.

A Formula E azon dolgozik, hogy idén még épített pályákon, zárt kapus versenyekkel tudja kibővíteni a versenynaptárát. Abban reménykednek, hogy az idei szezon nem fogja megzavarni a 2020-2021-es 7. évet, amikor az FE teljes jogú világbajnoksági státuszt kap az FIA-tól.

„Alejandro Agag, a Formula E alapítója, és vezérigazgatója azt mondta az Autosportnak: „Ha nem tudunk versenyezni augusztusban és szeptemberben, akkor nem hiszem, hogy azután fognánk-e.”

„Fel fogjuk áldozni az idei szezont, hogy decemberben el tudjuk kezdeni a 2020-2021-es világbajnokságot.”

„A látott bizonytalanság és kérdőjelek ellenére szerintem elég valószínűtlen, hogy legalább még egy versenyt ne tudnánk rendezni. Az kivételes lenne. Tudom, hogy példa nélküli időkben élünk, de az kivételes lenne a kivételes helyzetben.”

Alejandro Agag, CEO, Formula E

Alejandro Agag, CEO, Formula E

Fotó készítője: Alastair Staley / Motorsport Images

„Szerintem még kettő-négy versenyt tudunk tartani idén, dupla futamokkal talán többet is. Ha ez sikerülne, az nagyon jó lenne. De, mint mondtam, szeptember után már nem fogunk versenyezni, akkor rögtön ugrunk a következő szezonra.”

A félbeszakított Formula E szezonban egyelőre 6 versenyt tartottak 5 helyszínen, ez eggyel kevesebb, mint ami szükséges az érvényes bajnokavatáshoz. Az Autosport értesülései szerint a Formula E felvette a kapcsolatot több brit pályával is, hogy esetleg rendeznének-e FE futamot. Silverstone, Donington Park, Brands Hatch mind ilyen pályák a hírek szerint.

Még több hír:

Agag azt is elárulta, hogy készek egy ideig elhagyni a sorozat egyik alapkövét, a városi futamokat, ha a polgároknak negatív érzéseik lennének az FE 1000 fős mozgó paddockjával kapcsolatban. Szó esett Berlin visszatéréséről is, ahol a Tempelhof reptéren rendezhetnének versenyt, valamint továbbra is tárgyalnak egy dél-koreai futamról, ahol különösen alacsony a koronavírus fertőzöttek aránya.

Azt is elárulta Agag, hogy tárgyaltak a DTM vezetőjével, Gerhard Bergerrel arról, hogy közös versenyhétvégéken tartanák a futamjaikat. „Talán pár versenyt közösen csinálunk, mi minden lehetőségre nyitottak vagyunk.”

„Ugyanakkor nagyon gyakorlatiasnak, és szerénynek kell lennünk, nem csinálhatunk úgy, mintha mi lennénk a legszebb lány a partiban. Ugyanabban a csónakban evezünk, és meg kell osztanunk egymással a megoldásokat.”


A Formula E bemutatta a legújabb versenygépét, a Gen2 EVO-t, mely számos nagyobb változtatást tartalmaz, beleértve az első és hátsó részt. Újabb szintlépés az elektromos világbajnokságtól.

Következő cikk
Günther nyerte a hatalmas csattanások csatáját a Formula E online bajnokságában

Előző cikk

Günther nyerte a hatalmas csattanások csatáját a Formula E online bajnokságában

Következő cikk

Vergne büszke arra, hogy az Esportban az elsők között reagáltak a Veloca-val

Vergne büszke arra, hogy az Esportban az elsők között reagáltak a Veloca-val
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Formula E
Szerző Köles István Ákos