A Formula E nem akar az F1 hibájába esni

Alejandro Agag szerint jobb, hogy a Formula E-ben nagyobb a kiszámíthatatlanság, mint az F1-ben.

Pascal Wehrlein, Mahindra Racing, is congratulated by Alejandro Agag, CEO, Formula E, after taking Pole Position.

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

A Formula E idei szezonjának első nyolc futamán nyolc különböző versenyző ünnepelhetett a dobogó tetején, az egyéni tabella első két helyén az a két versnyző áll, akik képesek voltak duplázni, Jean-Eric Vergne Monacóban, míg Lucas Di Grassi Berlinben szerezte meg idei második futamgyőzelmét. Az FE alapítója szerint ez a forgatag inkább elfogadhatóbb, mint ami a Forma-1-ben zajlik, vagyis, hogy az alső hat futamon csak Mercedes-versenyző tudott győzni.

"Nagyon szoros a csata, és az igazság az, hogy ez nagyszerű. Talán kicsit már túl nyitott, de én éppen ezt szeretem" - nyilatkozta Agag az AS-nek.

Még több hír:

"A Forma-1 éppen problémával küzd, és én nem szeretnék olyan helyzetet. Hat verseny, hat Mercedes-győzelem, az első ötön az első két hely" - elemezte az F1 helyzetét Agag. A Formula E ebben a szezonban sokat változtatott, éppen a kiegyenlített verseny reményében, Agag szerint pedig a fejlődés éppolyan jelentős, mint a Forma-1-ben.

"Az innováción van a hangsúly, hogy mindig fejlődni kelljen. A támadó mód idén nagyon bevált, és még folytatása is várható, de még más lehetőségeket is megvizsgálunk. Örömmel játszanék például az autó kasznijával is, megvizsgáljuk, hogy ebben a tekintetben mit tehetünk. Mindig a fejlődésen jár az eszünk, hogy hogyan változtassunk a produktumon, mert a szurkolók ma már gyorsan ráunnak bármire" - mondta a Formula E fejlődéséről Agag.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Todt szívesen látna Formula E futamot Budapest utcáin
Következő cikk Massa egyre inkább megszokja a Formula-E tempóját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország