A Formula E akár épített pályákon versenyezhetne, hogy csökkentse költségeit

megosztás
hozzászólás
A Formula E akár épített pályákon versenyezhetne, hogy csökkentse költségeit
Szerző:
, Szerkesztő
2020. ápr. 22. 15:38

A Formula E további költségcsökkentési intézkedéseket vezethet be a csapatok számára, válaszul a koronavírus-járványra, nyilatkozta az elektromos sorozat alapítója és vezetője, Alejandro Agag.

Az elektromos bajnokság már bejelentette, hogy a következő évre tervezett Gen2 Evo autó bevezetését elhalasztják egy évvel, a 2021-22 es szezonra, valamint változtattak a fejlesztésekre vonatkozó szabályokon is.

A csapatok dönthetnek úgy, hogy a jelenlegi, 2019-2020-as hajtásláncukat használják a következő szezonban is, vagy úgy, hogy egy új hajtáslánccal kezdenek neki a következő 2 szezonnak, mert csak egyszer változtathatnak a motoron a következő 2 évben.

Még több F1 hír:

Azonban Alejandro Agag, a Formula E vezetője az Autosport-nak adott exkluzív interjújában elmondta, hogy az elektromos sorozat újabb költségcsökkentési intézkedéseket vezethet be.

„Azt tudnunk kell, hogy ez nem a világ vége. Lesz egy holnap, ami más lesz majd. Fel kell erre készülnünk. Szerintem az eddig meghozott döntéseinkkel nagyon gyorsan reagáltunk a helyzetre.”

„Adtunk a csapatoknak egyfajta rugalmasságot, de még lehetnek további intézkedések a jövőben, amellyel csökkentjük majd a költségeket.

Az egyik ilyen lehetőség lenne a 3. generációs autók bevezetésének elhalasztása, amelyet jelenleg 2022-2023-tól használna a sorozat, de az Autosport értesülései szerint az FE ragaszkodik ehhez a dátumhoz, akkor is, ha ezzel mindössze 1 évre korlátozná be a Gen2 Evo autók élettartamát.

Formula E Gen2 EVO

Formula E Gen2 EVO

Fotó készítője: FIA Formula E

Agag szerint egy másik megoldás az lenne, ha épített pályákon versenyezne a sorozat. A Formula E alapítása óta városi utcai pályákon versenyez, és a nagydíjak is a városok, nem pedig a fogadó országok neveit viselik.

„Még van egy pár hónapunk arra, hogy erről gondolkodjunk, és megbeszéljük a helyzetet minden érintettel, aztán majd meghozzuk a döntést. A cél az a költségcsökkentés lesz a jövőben.”

„Csak hangosan gondolkodva mondom, ha olyan Gen3 autót csinálunk, amely képes 300km/h-val menni, és 1 órás a hatótávja, akkor lehet, hogy épített pályákon is tudnánk versenyezni, ez máshogyan csökkenti a költségeinket. Nem mondom, hogy biztosan ezt fogjuk csinálni, csak azt, hogy több opciót is át kell gondolnunk.”

A szezont félbeszakította a koronavírus-járvány, és nem valószínű, hogy a városokban hamar újraindulnia az a méretű logisztikai kapacitás, ami elegendő lenne a sorozat versenyeinek megtartásához.

Alejandro Agag, Chairman of Formula E

Alejandro Agag, Chairman of Formula E

Fotó készítője: Sam Bagnall / Motorsport Images

A valenciai Ricardo Tormo pályán, ahol az FE előszezoni tesztjét tartották, majdnem versenyzett is a mezőny, amikor elsők között a Római E-Prixt halasztották el. Az autókat a helyszínre szállították, hogy április 4-én pályára gurulhassanak, ez azonban végül nem volt lehetséges, és azóta is ott raktározzák őket.

Agag szerint a Formula E pénzügyileg stabil lábakon áll a koronavírus-járvány alatt is. „A Formula E jól fog kijönni a helyzetből, a költségei, és a gazdasági modellje is kezelhető. Nem lesz ugyanaz, mert nekünk is okosnak kell lennünk, és csökkenteni kell a költségeinket” – zárta Agag.

Ajánlott videó:

Következő cikk
Nyárig nem döntenek a 3. generációs Formula E autókról

Előző cikk

Nyárig nem döntenek a 3. generációs Formula E autókról

Következő cikk

39 éves lett Felipe Massa, aki pár másodpercig F1-es bajnok volt

39 éves lett Felipe Massa, aki pár másodpercig F1-es bajnok volt
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Formula E
Szerző Köles István Ákos