A Forma-1-ben és a Formula E-ben is elmaradhat a Kínai Nagydíj a koronavírus miatt

megosztás
hozzászólás
A Forma-1-ben és a Formula E-ben is elmaradhat a Kínai Nagydíj a koronavírus miatt
2020. jan. 31. 11:19

A Formula E-ben egyre égetőbb a helyzet, hogy döntést hozzanak, hiszen a futam márciusban kerülne megrendezésre. A koronavírus miatt azonban lehetséges, hogy mindkét nagy eseményt törölni fogják.

A Formula E naptárában a Sanya E-Prix is ott szerepel, de jelenleg nagyobb lehet az esélye arra, hogy azt nem rendezik meg márciusban, köszönhetően a koronavírusnak, ami Kínából terjedt el. A WHO közben nemzetközi vészhelyzetet hirdetett. Immáron közel 20 ország érintett a megbetegedésekben.

Még több F1 hír:

A Formula E lehetőségei között szerepel az is, hogy a végleges törlés mellett egy másik időpontra teszik át a kínai hétvégét, függően attól, hogy hogyan alakul a helyzet a vírussal, ami egyre csak terjed.

Az FE kijelentette, tisztában vannak a helyzettel, ami napi szinten gyorsan változik. A sorozat hangsúlyozta, a munkatársaik és a bajnokságban résztvevők egészsége és biztonsága rendkívül fontos prioritás számukra. Emiatt folytatják a helyzet nyomon követését, és időben akarnak döntést hozni az FIA-val, valamint a helyi partnerekkel közösen.

A Motorsport.com értesülései szerint azt, hogy a sanyai futamot törölni kell, illetve a pótlásnak a módját is valószínűleg a jövő havi, mexikóvárosi futam előtt jelentik majd be, várhatóan valamelyik európai helyszínre iktatnak be egy plusz fordulót.

Amennyiben nem Európában, úgy a new yorki e-prixn lehet egy második futam, ami azt jelentené, hogy az amerikai futam sorozatban negyedszer lenne kétnapos.

Ajánlott videó:

Következő cikk
Vergne robotnak érezte magát a Red Bullnál

Előző cikk

Vergne robotnak érezte magát a Red Bullnál

Következő cikk

Hivatalos: a koronavírus miatt elhalasztják a Sanya Formula E versenyt Kínában

Hivatalos: a koronavírus miatt elhalasztják a Sanya Formula E versenyt Kínában
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Formula E