Még mindig ott van a Ford asztalán lehetőségként a Formula E

megosztás
hozzászólás
Még mindig ott van a Ford asztalán lehetőségként a Formula E
Szerző:
Fordította: Dénes Gergely
2019. jan. 10. 11:46

A Ford Performance Motorsport főnöke elmondta, továbbra is számolnak a Formula E-vel, és még 2019 elején megszülethet a döntés erre vonatkozóan. A rajtrács lassan megtelik, de erre is lenne megoldás komoly szándék esetén.

A Ford jelenleg a WEC/IMSA sorozatokra koncentrál a GT modellel, aminek egyik oka, hogy a két széria szabályai nagyon közel állnak egymáshoz, (költség)hatékonyan lehet szerepelni bennük, és jó kirakat a közúti kocsi számára. Az amerikai gyártó egy éve folytatott tárgyalásokat a Formula E vezetőségével egy lehetséges szerepvállalás kapcsán, és mint kiderült, nem ejtették a témát.

Mark Rushbrook a Motorsport.com számára elmondta, a Formula E szerepel azon a listán, ami a jövőbeni opciókat tartalmazza. A Ford Performance Motorsport vezére kifejtette, 2018 folyamán alaposan szemügyre vették a versenyzés különböző formáit, legyen szó hibridekről vagy teljesen elektromos kocsikról.

„Tekintettel arra, hogy milyen ciklust tervezünk a közúti autók számára, nagyon is érdekeltek vagyunk abban, hogy a közeljövőben beemeljük a motorsport villanyos formáját. A továbbiakban is tanulmányozni fogjuk az összes ilyen opciót, és gyanítom, 2019 elején fogjuk meghozni a döntéseket”- hintette el.

Azzal, hogy a Porsche is beszáll a hatodik szezonban, megtelik a 12 csapatban és 24 autóban meghatározott rajtrács kapacitása. Rushbrook szerint mindez nem okozna problémát, ugyanis a Ford érkezése „azt jelentené, hogy egy, már meglévő csapattal állnának össze, partnerek lennének olyasvalakivel, aki manapság is ott van a rajtrácson”. Értesülések szerint a Ford a Penske tulajdonában lévő Dragon Racinggel tárgyalt egy éve az elképzeléseit illetően.

A Ford nem tudná kifejleszteni a saját hajtásláncát a hatodik szezonra, ugyanis nem szerepel a homologizált gyártók listáján, amit tavaly áprilisban publikáltak, és február 1-ig kellene jeleznie szándékát, ha így kíván tenni a hetedik szezontól kezdve, amennyiben talál partnert a rajtrácson.

Következő cikk
Vergne: Az előző szezonban hiába nyertem, nem voltam igazán gyors

Előző cikk

Vergne: Az előző szezonban hiába nyertem, nem voltam igazán gyors

Következő cikk

Massa: Rengeteg dolgot változtattunk, remélhetőleg jobb versenyünk lesz

Massa: Rengeteg dolgot változtattunk, remélhetőleg jobb versenyünk lesz
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Formula E
Szerző Gary Watkins