A DS Techeetah egy győzelemmel enyhítené a hongkongi csalódást

megosztás
hozzászólás
A DS Techeetah egy győzelemmel enyhítené a hongkongi csalódást
2019. márc. 19. 7:35

Hazai verseny következik a DS Techeetah számára Sanyában, és ugyan túltették már magukat a Hongkongban történteken, azért nem mentek el szó nélkül Sam Bird túl enyhe büntetése mellett.

Mark Preston, a DS Techeetah csapatfőnöke nem felejtette el megemlíteni és felidézni, mekkora csalódás volt az előző forduló, hiszen Bird szó szerint elütötte őket a győzelemtől, és ami tovább rontja a helyzetet, szerintük túl elnézőek voltak a versenybírók azzal, hogy csak öt másodperces időbüntetéssel „jutalmazták” a tettét.

„Hongkong igazi csalódás volt minden csapattag számára – a győzelem Andrénak járt, és tényleg megérdemelte volna”- mondta a csapatfőnök. „Úgy gondoljuk, Sam megúszta egy nagyon enyhe büntetéssel, tekintettel arra, hogy eltalálta Andrét, defektet okozott, és ezzel kiejtette őt a versenyből, melyet 28 körön át vezetett. Mindazonáltal elfogadjuk az FIA döntését és már várjuk Sanyát.”

„Folytatjuk a menetelést előre, a gyárban mindenki feltöltődött és felkészült a Sanya E-Prix-re. Fair azt mondani, hogy mindenki nagyon motivált a győzelemre, és még édesebb lenne, ha mindezt Sanyában valósítanánk meg, miután ez a hazai futamunk.”

Vergne 28 pontjával a 11. helyen áll az összetettben, egyelőre nagyon döcögősen halad a szezonja.

„Ismételten áll, hogy incidensekkel teli versenyem volt Hongkongban, és úgy tűnik, nincs szünet ebben a tekintetben az idei szezonban”- mondta JEV. „Két incidens két körön belül, ami nem valami cool, és mindent meg fogunk tenni, amit csak tudunk, hogy jó versenyünk legyen Sanyában. Ideje, hogy változtassunk ezen a balszerencsén, és mindennél jobb lenne, ha a hazai E-Prix-n sikerülne mindez.”

Nem kérdés, hogy Lotterer is szépítene, különösen azok után, ami Hongkongban történt.

„Habár Hongkong finoman szólva is csalódást jelentett, már túlvagyok rajta, hiszen a következő versenyre koncentrálunk, és jobban akarom a győzelmet, mint valaha”- fejtette ki. „A Sanyában található vonalvezetés egyedi kombinációt formáz, hiszen nagyon szűk kanyarok vannak a második szektorban, középgyors és nagy terhelést jelentő kanyarok az egyes és hármas szektorban. Hihetetlen lenne, ha ezen a hétvégén szállítanánk a győzelmet a hazai versenyen.”

Következő cikk
Sikerre éhesen érkeznek meg a Formula E-bajnokság éllovasai Sanyába

Előző cikk

Sikerre éhesen érkeznek meg a Formula E-bajnokság éllovasai Sanyába

Következő cikk

Buemi: Azt akarom, hogy a futamgyőztesek között legyen a nevem!

Buemi: Azt akarom, hogy a futamgyőztesek között legyen a nevem!

Cikk részletei:

Sorozat Formula E
Esemény Sanya ePrix
Versenyzők Andre Lotterer , Jean-Eric Vergne
Csapatok Techeetah
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről