A bajnokság éllovasai motiváltan érkeznek a Formula E 50. versenyére

Jeles futamhoz érkezett a Formula E, ugyanis az 50. versenyt fogják rendezni Hongkongban, az ötödik szezon ötödik fordulóján. A tabella első három helyezettje természetesen méltó módon teljesítené az ázsiai versenyt.

Jérôme d'Ambrosio, Mahindra Racing, M5 Electro

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Jerome D’Ambrosio mind a négy versenyen pontot szerzett eddig, a másodikat győzelemmel abszolválta, ennek köszönhetően is vezet összetettben 53 pontjával.

„Volt pár remek versenyünk a szezonban, és most arra kell koncentrálnunk, hogy jól kivitelezzük az időmérőt”- mondta a belga. „Akadt néhány necces pillanat is, de mindig megmutattuk, hogy vissza tudunk vágni. Szeretem Hongkongot, és mindig várom, hogy visszamenjek oda. Teszteltünk pár dolgot Mexikóban, nagyon örülök a fejlődésnek. Most azon kell lennünk, hogy próbáljuk maximalizálni a lehetőségeket, hogy megpróbáljuk növelni az előnyünket az élen egyéniben és a gyártók küzdelmében.”

Antonio Felix Da Costa négy versenyből kettőn nullázott, de két jó eredménye és a Formula E turbulens futamai révén így is a második helyen áll 46 pontot szerezve.

„Hongkong mindig is jó pálya volt nekem”- mondta a portugál. „Miután egy erős eredményt értünk el Mexikóvárosban, már nagyon várom, hogy pályára guruljak ott - türelmetlenül várom, hogy visszaüljek a BMW iFE.18.-ba. Mostantól kiegyensúlyozottan kell teljesítenünk. A csapat nagyon motivált – ahogy én is”- jegyezte meg.

„Ez lesz az 50. Formula E-verseny, én pedig az első szezontól fogva részt veszek benne. Erre szintén büszke vagyok – gratulálok, Formula E!”

A Hongkong E-Prix az 50. verseny lesz a Formula E-ben Sam Bird és az Envision Virgin Racing számára, hiszen mindkét fél már a kezdetektől fogva szerepel a sorozatban. A 10 kanyarból álló pálya 1.85 km hosszú, és a brit versenyző korábban már sikerrel járt Hongkongban.

„Már nagyon várom az 50. versenyemet, ami egyben a csapat számára is az 50. futam lesz a szériában – hihetetlen partnerkapcsolat volt”- mondta a bajnokságban harmadik helyen álló Bird, aki egy pontra van Da Costától.

„Történetesen remekül szerepeltünk a Hongkong-i pályán, tehát a lehető legjobban fel fogunk készülni – mint mindig -, mindent beleadunk, de soha semmit sem vehetsz biztosra a Formula E-ben, miközben a versengés egyre keményebb.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A HWA Racelab versenyzői végre learatnák a termést a Formula E-ben
Következő cikk A versenyzői panaszok ellenére kitart az új szabályok mellett a Formula E

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország