Bono Huis 65 millió forintot nyert a Visa Vegas eRace-n

Ekkora összeget még sosem lehetett nyerni virtuális versenypályán: Bono Huis 200 ezer dollárt zsebelt be a futamgyőzelemért Las Vegasban, míg a pole pozíciót további 25 ezret hozott neki. Átszámítva mintegy 65 millió forinttal lett gazdagabb.

A rendezvényt a The Venetian Hotelben tartották az 50. CES keretében, és a gamerekhez csatlakoztak a Formula E versenyzői is. A győztes sim racer a Faraday Future Dragon Racing csapat színeiben indult, és minden eseményt – szabadedzés, időmérő, futam – az első helyen zárt.

Sima rajtja volt, megtartotta az első helyet, de a kerékcserék után visszaesett a második helyre Olli Pahkala (Mahindra Racing) mögé. A befutónál is ez maradt a sorrend, de Pahkala 12 másodperces büntetést kapott később, ugyanis kiderült, unfair előnyben volt része szoftverhiba miatt: kiderült, hogy a FanBoost 5 körnél tovább állt rendelkezésére a verseny második felében.

A második helyen Felix Rosenqvist (Mahindra Racing, a csapat "valódi" versenyzője) végzett, Pahkala a harmadik pozícióba csúszott vissza a büntetést követően.

Ami a „valódi” versenyzőket illeti, Jose Maria Lopez (DS Virgin Racing), Sam Bird (DS Virgin Racing), Daniel Abt (ABT Schaeffler Audi Sport) és Nelson Piquet Jr. (NextEV NIO) is befért az első tízbe. David Greco (Renault e.dams) a 15. lett, de megfutotta a leggyorsabb kört, ezzel 10 ezer dollárt zsebelt be.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Formula E
Versenyzők Felix Rosenqvist , Bono Huis
Cikk típusa BRÉKING