Lopez csalódott, ismét zűrös hétvégéje volt a Formula E-ben

Kettős érzésekkel távozott hazai versenyéről Jose Maria Lopez: az időmérőn ismét megtörte a technikát, a futamon pedig a második autóval voltak gondok. A DS Virgin Racing versenyzője legalább fejlődést tapasztalt.

Jose Maria Lopez, DS Virgin Racing

Jose Maria Lopez, DS Virgin Racing

LAT Images

Jose Maria Lopez, DS Virgin Racing
Jose Maria Lopez, DS Virgin Racing
Jose Maria Lopez, DS Virgin Racing
Jose Maria Lopez, DS Virgin Racing
Jose Maria Lopez, DS Virgin Racing, Spark-Citroen, Virgin DSV-02
Jose Maria Lopez, DS Virgin Racing, Spark-Citroen, Virgin DSV-02

Lopez a hétvége elején fogadkozott, nem akar autót törni, és ez így is volt, egészen az időmérőig, amikor eltalálta a falat, így csak a 18. rajthelyet szerezte meg. Az argentin sokáig húzta az autócserét, a 20. körben hajtott a garázsba, mindössze 1 százalék maradt az akkumulátorában. Szépen lépkedett előre, egymás után előzte meg a riválisokat hazai pályán, és a 36., azaz utolsó előtti körben kaparintotta meg a pontot érő 10. helyet, megismételve a marrakeshi pontszerzést.

„Élveztem, ahogy haladtam előre a mezőnyben a hazai közönség előtt”- mondta a háromszoros WTCC-bajnok. „Újra bízok az energiamenedzsmentemben, egyre nagyobb az önbizalmam és az agresszivitásom is, minden egyes perccel, amit a DSV-02-ben töltök.”

Nyilatkozott a hazai La Nacionnak is, ebben kicsit árnyaltabban fogalmazott a 33 éves versenyző. „Legalább azzal elégedett lehetek, hogy fejlődés ment végbe”- összegezte. „Egyébként nem sokat mondhatok. Hatodik is lehettem volna, és akkor a legjobb eredményemet érem el a Formula E-ben.”

Azt nem nagyon érti, miért törte meg a kocsit az időmérőn. „Nem értjük, mi történt. Ugyanakkora tempóval mentem be a kanyarba, mint az előző körben. Ráléptem a fékre, és olyan érzés volt, mintha behúztam volna a kéziféket; irányíthatatlan volt a kocsi. A telemetria semmi furcsát sem mutatott.”

„Az volt az elképzelés, hogy addig húzzuk a pályán az első autóval, ameddig csak lehet, majd támadunk a második kocsival”- ecsetelte a stratégiát, de a második gép nem működött 100 százalékosan. „A szoftver azt jelezte az akkumulátor felől, hogy több energiát fogyasztok, mint valójában, tehát ha támadok, akkor nagyon kihegyezetté válik a dolog. Nem tudtuk, hogy melyek az igazi számok, mit kellene követni. Hat vagy hét körbe telt, mire rájöttünk, de így nem tudtam támadni az első körökben.”

„Az, hogy a 10. helyen végeztünk, azt mutatja, jó tempóval bír az autó”- mondta a Clarinnak. „Az eredmény pozitív, de senki sem szeret hibázni, ütközni. Mérgesen távozok.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Formula E: Buemi nyert Vergne előtt, a pole-ból induló Di Grassi csak 3.
Következő cikk A Ferrari be akar szállni a Formula E-be

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország