Különleges esemény

39 éves lett Felipe Massa, aki pár másodpercig F1-es bajnok volt

39 esztendővel ezelőtt ezen a napon látta meg a napvilágot Felipe Massa, a brazil versenyző, aki pár másodpercig világbajnoknak érezhette magát a Forma-1-ben a Ferrarival, de a sors közbeszólt.

Felipe Massa (Scuderia Ferrari Marlboro)

Fotót készítette: Hazrin Yeob Men Shah

Felipe Massa elégedett lehet a karrierjével, mivel sok éven át volt tagja a Forma-1 mezőnyének és a Ferrarinak, miközben nagy pilótákkal versenyezhetett együtt: Michael Schumacher, Kimi Räikkönen, Fernando Alonso.

Minden bizonnyal a 2008-as éve volt a legerősebb, és legsikeresebb, még a pályafutása első felében, amikor az évadzáró Brazil Nagydíj leintésekor világbajnoknak érezhette magát, de jött Lewis Hamilton előzése Timo Glock ellen az esőben, és történelmet írt.

Még több F1 hír:

Ettől a ponttól kezdve Massának már nem volt lehetősége arra, hogy a világbajnoki címért harcoljon. Felipe kapcsán emellett még a 2009-es súlyos balesetére is emlékezhetünk. A Magyar Nagydíjon Rubens Barrichello autójáról leszakadt egy rugó, mely kis híján a honfitársa életébe került. Massa a csodával határos módon, és a gyors beavatkozás miatt maradandó károsodások nélkül megúszta az incidenst, és 2010-től újra rajthoz állhatott a Forma-1-ben.

Felipe Massa, Ferrari F2008
Felipe Massa, Ferrari and Lewis Hamilton, McLaren
Felipe Massa, Ferrari and Lewis Hamilton, McLaren
Felipe Massa, Ferrari F2008
Felipe Massa, Ferrari F2008 leads at the start
Podium: Felipe Massa, Ferrari
6

A tapasztalt versenyző, aki tavaly a Formula E-ben mutatkozott be a privát Venturinál, összesen 269 nagydíjon állt rajthoz a királykategóriában: 11 győzelmet, 16 rajtelsőséget, 15 leggyorsabb kört, és 41 dobogós helyezést szerzett.

Összesen 963 körön keresztül volt az élen. Utolsó csapata a Williams volt. 2016-ban és 2017-ben már igencsak szegényes eredményeket tudhattak magukénak, ami rá is nyomta a bélyegét a brazil F1-es karrierjének végjátékára.

Massa pályafutása első győzelmét még 2006-ban Törökországban abszolválta a Ferrarival Michael Schumacher csapattársaként. Ezen a helyszínen ezen kívül még két alkalommal tudott nyerni: 2007-ben és 2008-ban.

Érdekesség, hogy az utolsó győzelme is 2008-ra datálódik, ami épp azon a bizonyos évadzáró interlagosi hétvégén szerzett, amikor pár másodpercig világbajnok volt. Hirtelen a fellegekből egészen mélyen találhatta magát.

Felipe Massa, Venturi, EQ Silver Arrow 01

Felipe Massa, Venturi, EQ Silver Arrow 01

Fotó készítője: Alastair Staley / Motorsport Images

Massa az első szezonjában a Formula E-ben a 15. helyen zárt 36 ponttal. A legjobb eredménye egy harmadik hely volt Monacóban. A második idénye sem kezdődött sokkal jobban, miután csak a harmadik futamon tudott először pontot szerezni. 5 kört követően 2 ponttal a 19. hely az övé.

Ezzel szemben a csapattársa, Mortara, aki 2017-ben mutatkozhatott be az FE-ben, tavaly győzni is tudott, és 14. lett 52 ponttal. Pillanatnyilag a 7. helyen várhatja a folytatást 32 egységgel, de az előző idényhez képest ilyenkor már volt egy harmadik és egy első helye is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Formula E akár épített pályákon versenyezhetne, hogy csökkentse költségeit
Következő cikk Róma még sokáig a Formula E naptárjában maradhat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország