Jelentés a versenyről

Buemi rögtön a rajtnál elszállt az FE második montréali futamán, di Grassi a bajnok!

Nem elég, hogy a tegnapi első futamon egy nagy felzárkózás után kizárták őt, Buemi még a mai második futamon is szerencsétlen volt, így tálcán nyújtotta át a bajnoki címet di Grassinak. Vergne első győzelmét aratta.

Lucas di Grassi, ABT Schaeffler Audi Sport

Lucas di Grassi, ABT Schaeffler Audi Sport

Sam Bloxham / Motorsport Images

Azok után, hogy a montréali duplaforduló tegnapi első futamán kizárták, Sébastien Bueminek már eleve nem volt egyszerű dolga, ugyanis túl könnyű autója miatt tizennyolc pontos hátrányba került a pontversenyben Lucas di Grassival szemben. A mai második futamon, a tényleges szezonzárón Buemi ismét csak a középmezőnyből vághatott neki a versenynek, így kisebb csodára lett volna szüksége, hogy ismét helyzetbe kerüljön a bajnoki címet illetően. Nem indult egyébként jó helyről di Grassi sem, ő Buemi mögül vághatott neki a versenynek.

Buemi helyzete egyenesen katasztrofálissá változott, amikor rögtön a második kanyarban megtorpedózták hátulról, és egészen az utolsó helyig esett vissza. Szintén megjárta Buemi Renault-s csapattársa, Nicolas Prost is, akivel ketten ők zárták a sort.

A rajt után a pole-ból induló Felix Rosenqvist meg tudta tartani első helyét, de nagy nyomás alatt volt a rajtos kavarodás következtében előre keveredő Jean-Éric Vergne jóvoltából. A bajnoki címre hajtó, magát nyeregben érző Lucas di Grassi elvegetált a pontszerző helyek vége felé, ez azonban a verseny alakulása miatt tökéletesen elég volt neki, sőt, még növelni is tudta volna ezzel a forgatókönyvvel az előnyét.

A legizgalmasabb csatákat a negyedik-ötödik-hatodik helyért folytatták, José María López, Sam Bird és Tom Dillman folytatták, az autócserék előtt López volt a legelőrébb közülük.

Az autócserék után

Alapvetően minden tisztán zajlott a bokszkiállások során, az egyetlen, aki kicsit lassan tudott kijönni, az pont az addig élen álló Rosenqvist volt, akit csapata nem tudott kiengedni a nagy bokszutcai forgalom miatt. A svéd végül meg tudta tartani az első helyét, sőt, még növelni is tudta előnyét, őt Vergne, Bird, López, Heidfeld, Engel, Dillman és D'Ambrosio követte. Meleg pillanatokat élt át az autócsere utáni első métereken a bajnoki cím legfőbb várományosa, Lucas di Grassi, akinek honfitársa, Nelsinho Piquet ellen kellett kőkeményen megküzdenie.

Az autócserék után jó néhány kör viszonylagos nyugalomban zajlott, egyedül a két Abt-pilóta, di Grassi és Abt mászott felfelé a lassú bokszkiállás után. Di Grassi annak ellenére szórakoztatta a helyszíni és a tévénézőket, hogy semmi oka nem volt, hogy különösebben megerőltesse magát.

Hét körrel a vége előtt a fokozatosan visszalassuló Rosenqvistnek át kellett adnia az első helyet az egyenletes tempót produkáló Jean-Éric Vergne-nek, egy párral hátrébb pedig López is megszerezte a harmadik helyet csapattársától, Sam Birdtől.

Sébastien Buemi végül nem tudta leküzdeni hendikepjét, a kihagyott New York-i duplafordulót és a mostani szerencsétlen hétvégét, így Lucas di Grassi végül kényelmes előnnyel szerezte meg pályafutása első bajnoki címét. A két bajnokaspiráns a mai futamon a hetedik (di Grassi) és a tizenkettedik (Buemi) helyet szerezték meg, így di Grassi még növelni is tudta előnyét a mai futamra, teljesen ellenőrzése alatt tartva a bajnoki cím kérdését.

A versenyt Vergne nyerte, aki, bármennyire fura, hiába tölti már harmadik szezonját az elektromos világbajnokságban, első győzelmét aratta a sorozatban - hat második hely és négy pole-pozíció után. Rosenqvist azok után, hogy sokáig vezetett, meg kellett, hogy elégedjen a második hellyel, a dobogó legalsó fokára pedig az ex WTCC-s Pechito López állhatott fel. Lemaradt a dobogóról López csapattársa, Bird, valamint Heidfeld is, a hatodik helyet Daniel Abt szerezte meg a már említett, bajnoki címet megszerző di Grassi előtt.

„Lenyűgöző! Törött lábbal mentem versenyeket, annyit beleadtam ebbe az egészbe!”- mondta di Grassi, aki a könnyeivel küszködött a levezető körön.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Abt és Firjns szerint nevetséges Buemi kirohanása
Következő cikk Di Grassi végig bízott a Formula E bajnoki címében

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország