Rajt-cél győzelmet aratott Drugovich az F2 fő futamán Dzsiddában

Az MP Motorsport pilótája sikerével át is vette a vezetést összetettben, de stabil versenyt teljesített Richard Verschoor is. A harmadik helyre Jehan Daruvala érkezett be, az indiai a 14. helyről rajtolva állhatott fel a dobogóra.

Felipe Drugovich, MP Motorsport

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A biztonsági autós fázisokkal és egy finoman fogalmazva is kérdőjeles döntéssel fűszerezett szombati sprintfutamot követően a Forma-2 szaúd-arábiai fő versenye sem indult zökkenőmentesen: a mezőnynek el kellett mennie egy extra formációs körre, miután az első rajtnál valaki azt jelezte, hogy lefulladt.

Végül mindenkinek sikerült elhagynia a célegyenest és elrajtolnia - kivéve persze a rajtrácsra fel sem álló Cem Bolukbasinak és Amaury Cordelnek -, ez a pole pozícióból induló Felipe Drugovichnak és a mellőle startoló Richard Verschoornak is jól sikerült, de a sprintfutamot megnyerő Liam Lawson is jól lőtt ki és gyorsan a harmadik helyen találta magát.

A középmezőnyben Calan Williams harcolt azzal a Dennis Haugerrel, akit szombaton csapata, vagy a versenyirányítás - ki-ki döntse el maga - megfosztott pályafutása első sprintfutam-sikerétől, de a norvég motiváltan vágott neki a fő versenynek.

Lawson közben agresszívan lépegetett előre, az ötödik helyről startolva a második kör végén már a dobogó harmadik fokán láthatta magát képzeletben - eddig minden idei versenyt a dobogón zárt a Red Bull növendéke.

A Bahreinben kiválóan versenyző Ivasza Ajumu ezen a hétvégén úgy tűnt nem találja a múlt heti tempóját, de így is sikerült megnehezítenie Ralph Boschung dolgát az ötödik helyért folytatott csatában.

Még több hír:

Úgy tűnt, hogy az első körökben magabiztosan az élen haladó Drugovich előnye elkezd csökkenni Verschoorral szemben, az ötödik körben a Trident pilótája már el is kezdte kóstolgatni brazil riválisát.

A nyolcadik körben az egyértelműen a bajnokesélyesek között számon tartott Theo Pourchaire autója adta meg magát ismét, miközben a mezőny elkezdte a kötelező bokszkiállásokat, miután a lágy keverékű abroncsok rohamos léptékben kezdtek el fogyni.

Ez a kiállás okozta a bajnoki éllovas Lawson vesztét, akinek az autójára nem sikerült rendesen felrakni a bal első kereket, így drámai módon ért véget számára a szaúdi versenyhétvége - a bokszutca kijáratánál.

Mivel a Prema úgy döntött, hogy Hauger a keményebb keverékű abroncsokkal rajtol, a norvég a futam felénél az élre került, de hasonló taktikával rukkolt elő Clement Novalak, Jack Doohan és Logan Sargeant.

A szemmel láthatóan sokkal gyorsabb Doohan agresszív csatát vívott Novalakkal, a Virtuosi versenyzője pedig a 17. körben meg is előzte MP Motorsportos versenytársát. Mindeközben szépen csendben Jehan Daruvala lépegetett előre és megnyílt előtte az esély a dobogó elérésére.

Drugovich magabiztosan tartotta első helyét, Verschoor pedig a másodikat, Daruvala részben Lawson kiesésének is köszönhetően átvette a harmadik pozíciót - persze csak virtuálisan, hiszen az élen ekkor még mindig az elképesztően hosszú első etapot futó Hauger haladt.

Még több F1 hír:

A lágy keverékű abroncsokon haladó pilóták tempója ráadásul lassabbnak is tűnt, mint a norvégé a használt közepeseken, de öt körrel a vége előtt a Prema kihívta a kötelező cserére, amit ezúttal nem rontottak el. Hauger aztán a bokszutca kijáratánál majdnem odacsapta az autót nagy igyekezetében.

A negyedik helyért Jake Hughes és Marcus Armstrong vívott parázs csatát, de ezen a napon mindenki nagyon odafigyelt a másikra, így a biztonsági autónak nem is kellett pályára gurulnia, igaz, az utolsó körben Frederik Vesti megforgatta az ART-t.

Drugovich végtelenül magabiztos versenyzéssel nyerte meg az F2 szaúd-arábiai fő versenyét, ezzel pedig át is vette a vezetést összetettben, a nap embere viszont Daruvala volt, aki a 14. helyről rajtolva felállhatott a dobogóra.

A Forma-2-es szaúdi futam végeredménye

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum Mph Pont
1 Brazil Felipe Drugovich Netherlands MP Motorsport 27 -        
2 Netherlands Richard Verschoor Italy Trident 27 2.300 2.300 2.300    
3 India Jehan Daruvala Italy Prema Powerteam 27 15.300 15.300 13.000    
4 United Kingdom Jake Hughes Van Amersfoort Racing 27 19.100 19.100 3.800    
5 New Zealand Marcus Armstrong United Kingdom Hitech Racing 27 20.500 20.500 1.400    
6 Norway Dennis Hauger Italy Prema Powerteam 27 21.000 21.000 0.500    
7 Ayumu Iwasa Japan Nissan e.dams 27 27.100 27.100 6.100    
8 Israel Roy Nissany Japan Nissan e.dams 27 28.400 28.400 1.300    
9 Australia Jack Doohan Virtuosi Racing 27 28.800 28.800 0.400    
10 Estonia Jüri Vips United Kingdom Hitech Racing 27 32.100 32.100 3.300    
11 Brazil Enzo Fittipaldi Czech Republic Charouz Racing System 27 32.600 32.600 0.500    
12 United States Logan Sargeant United Kingdom Carlin 27 37.600 37.600 5.000    
13 Australia Calan Williams Italy Trident 27 38.200 38.200 0.600    
14 Switzerland Clement Novalak Netherlands MP Motorsport 27 42.300 42.300 4.100    
15 Switzerland Ralph Boschung Spain Campos Racing 27 47.600 47.600 5.300    
16 United Kingdom Olli Caldwell Spain Campos Racing 27 48.700 48.700 1.100    
17 Japan Marino Sato Virtuosi Racing 27 50.300 50.300 1.600    
  Denmark Frederik Vesti France ART Grand Prix 26 1 lap        
  New Zealand Liam Lawson United Kingdom Carlin 9 18 laps        
  France Theo Pourchaire France ART Grand Prix 26 15.300 1 Lap 15.300    

Hamilton: már alig várom, hogy távozhassak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull-akadémiás Lawson nyerte a botrányos szaúdi sprintfutamot az F2-ben (frissítve)
Következő cikk Armstrong nyerte az imolai F2-es sprintfutamot, Hauger először a dobogón

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország