Top események
Forma-1 MotoGP
18 szept.
Ez az esemény véget ért
V
Katalán Nagydíj
25 szept.
Hátralévő idő:
3 nap
Teljes eredmény:

Lundgaard először a pole-ban, Schumacher nincs a top10-ben

megosztás
hozzászólás
Lundgaard először a pole-ban, Schumacher nincs a top10-ben
Társszerző: Köles István Ákos, Szerkesztő

A Renault fiatalja, Christian Lundgaard karrierjének első F2-es pole-pozícióját szerezte Mugellóban, miután mindössze 5 ezreddel verte meg Dan Ticktumot.

Az ART Grand Prix pilótája, Christian Lundgaard vezetett a 30 perces edzés nagy részében és első F2-es pole-ját egy 1:30.133-as utolsó körnek köszönheti. A Williams utánpótlásába tartozó Dan Ticktum, aki eddig negyediknél jobb rajtkockából nem tudott még rajtolni, öt ezreddel maradt le tőle, így második lett.

A DAMS pilótája életében először rajtolhat az első sorból holnap, míg mögüle a pontverseny éllovasa, Callum Ilott jön a harmadik helyen. A brit első körében nem igazán találta a tempót, de aztán tízen kívülről tudott a leintés előtt az UNI-Virtuosival a harmadik helyre ugrani.

Fő riválisa, a szintén Ferrari-ifista Mick Schumacher a Palagio balkanyar kijáratánál a kavicságyra futva megpördült, aminek következtében a bargeboard megsérült és bár a Prema rögtönzött javításának hála vissza tudott menni egy utolsó körre, a 15. hely volt a legjobb, amit össze tudott hozni.

Még több F1 hír:

A szintén ferraris Marcus Armstrong a sorozatban eddigi legjobb kvalifikációs teljesítményével a 4. helyet szerezte meg, ezzel elég rossz sorozatot szakított meg az újonc. Egykori riválisa az F4-ből, Felipe Drugovich az MP Motorsportból ötödik, Jehan Daruvala a Carlinból hatodik lett.

A DAMS-ból Juri Vips, aki a gyakorlást nyerte, itt is jó tempót mutatott, egészen addig, amíg egy kirándulás a kavicságyba a hetedik helyre kárhoztatta. A veterán F2-es Luca Ghiotto is megkóstolta a kavicsokat, de végül megszerezte a nyolcadik helyet Schumacher csapattársa, Robert Shwartzman előtt.

A Williams tartalékja, Jack Aitken a szabadedzésen bukott, itt viszont nem és 10. lett. A 11. helyre a Red Bull fiatalja és a Honda üdvöskéje, Yuki Tsunoda jött, aki a Hungaroring óta nem kvalifikált ilyen rosszul, míg Louis Deletraz, aki az edzés elején még az első ötben volt, a 12. időt autózta, Zhou, Mazepin és Schumacher előtt.

Helyezés Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Denmark Christian Lundgaard France ART Grand Prix 1'30.133  
2 United Kingdom Dan Ticktum France DAMS 1'30.138 0.005
3 United Kingdom Callum Ilott United Kingdom RUSSIAN TIME 1'30.204 0.071
4 New Zealand Marcus Armstrong France ART Grand Prix 1'30.317 0.184
5 Brazil Felipe Drugovich Netherlands MP Motorsport 1'30.339 0.206
6 India Jehan Daruvala United Kingdom Carlin 1'30.437 0.304
7 Estonia Jüri Vips France DAMS 1'30.486 0.353
8 Italy Luca Ghiotto United Kingdom Hitech Racing 1'30.508 0.375
9 Russian Federation Robert Shwartzman Italy Prema Powerteam 1'30.527 0.394
10 United Kingdom Jack Aitken Spain Campos Racing 1'30.533 0.400

Verstappen: Nem vagyunk messze a Mercedestől!

Ajánlott videó:

Binotto: Lehetőséget fogunk adni Mick Schumachernek!

Előző cikk

Binotto: Lehetőséget fogunk adni Mick Schumachernek!

Következő cikk

Mazepin a 14. helyről nyert az F2-es mugellói főfutamon, Schumacher az élre állt a pontversenyben!

Mazepin a 14. helyről nyert az F2-es mugellói főfutamon, Schumacher az élre állt a pontversenyben!
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat FIA F2 , Motorsportok